Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Autópályára van szükség Debrecen és Nyíregyháza között is

Debrecen négy fideszes országgyűlési képviselője határozati javaslatot nyújt be hétfőn a parlamentben annak érdekében, hogy az eredeti terveknek megfelelően épüljön meg az M3-as autópálya görbeházi csomópontja, és ezáltal létrejöjjön az autópálya-összeköttetés Debrecen és Nyíregyháza között.


Dátum: 2005-02-16 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:05.597581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kósa Lajos, Halász János, Pósán László és Rácz Róbert szerdán Debrecenben közösen tartott sajtótájékoztatójukon közölték: határozati javaslatukban az Országgyűlés arra kérné a kormányt, tartsa be a korábbi országgyűlési határozatokat. A képviselők emlékeztettek az Országgyűlés 19/2004.III.26. határozatára, amely arról szól, hogy csak úgy szabad gyorsforgalmi csomópontot létesíteni, ha biztosítja az átjárhatóságot minden irányban a környékbeli térségek felé.

A fideszes képviselők határozati javaslata egyúttal felszólítja a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot, hogy tartsa be a vonatkozó szabályokat, és vonja vissza azt a határozatát, amelynek következtében megépülhetne a "torzó közlekedési csomópont" Görbeházánál. Elmondásuk szerint ugyanis a GKM adott engedélyt a törvényben előírtaktól eltérő csomópont-építésre, aminek következtében nem lenne biztosított a két megyeszékhely közötti összeköttetés az autópályán.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek