Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolc atombombányi plutónium hiányzik egy brit nukleáris feldolgozóból

Harminc kilogrammnyi plutónium "hiányzik" a legnagyobb brit nukleárishulladék-feldolgozóból - írta a csütörtöki The Times, a brit ipari és kereskedelmi minisztérium aznapi közleménye szerint azonban a hiány csak papíron mutatható ki.


Dátum: 2005-02-17 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:10.866948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezető londoni napilap értesülése szerint az összes brit atomlétesítmény fűtőanyag-készletéről elvégzett éves összegzés mutatta ki a sellafieldi feldolgozóban a hiányzó plutóniumot, amelynek mennyisége "hét-nyolc atombomba gyártásához elegendő".

Az ügyben illetékes ipari tárca csütörtöki közleménye szerint ugyanakkor "elszámolási eltérésről" van csak szó, ami nem jelent tényleges, fizikai hiányt. A minisztériumi közlemény szerint az éves összesítésekben "nem szokatlan" az ilyen kimutatási hiányok felbukkanása.

Ezt megerősíti a The Times is, amely szerint Sellafieldben már 2003-ban 19 kilogramm plutóniumot mutattak ki hiányzó mennyiségként. A lap is elismeri ugyanakkor, hogy a kimutatott hiány nem jelenti a hiányzónak jelentett plutónium-mennyiség illetéktelen kezekbe kerülését, és nincs jele annak, hogy bárki is áthatolt volna a létesítmény biztonsági rendszerén.

A használt fűtőelemek feldolgozásának minden szakaszában mérik az anyagmennyiséget, és ebből becsléseket készítenek a plutónium-tartalomra. A végén ténylegesen kinyert plutónium általában nem egyezik a becsülttel, de az eltérés ritkán olyan nagy, mint az idei kimutatásban - áll a The Times cikkében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek