A hülyeség - ha fájna, 2005. február 17.
Nincs semmi új a nap alatt: amikor az MSZP-nek azzal kell szembesülnie, hogy kormányzásuk ideje alatt egyre rosszabb az emberek helyzete, lehazugozzák az erre rámutató embereket. Holott mára már a Pukli Péter vezette KSH is kénytelen bevallani: tavaly átlagosan! 1 százalékkal csökkentek a reálbérek. Azt pedig mindenki tudja, hogy nem az alacsony fizetésűek javították fel az átlagot.
Dátum: 2005-02-17 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:14.744128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékezetes: a Fidesz-frakció 2003 év végén készítette első Veszteségkalkulátorát, amelynek segítségével 250 ezren tudták meg, milyen jövő vár rájuk.
A múlt hazugsággenerátorai
Ezt követően egyrészt távoznia kellett az akkori pénzügyeket intéző László Csabának, majd Csillag Istvánnak és hiába cserélte le árokbatemető lendülettel a szocialista kormány a KSH elnökét Pukli Péterre. Majd az EP-választást követően Medgyessy Péter is távozni kényszerült, s nem a fényes gazdasági kilátások miatt. Mostanra aztán a jelenlegi KSH aktuális jelentéséből is az derül ki: átlagosan egy egész százalékkal romlott 2004-ben a magyar dolgozók reálbére. Amint ezek a tények, valamint a cikkünkhöz csatolt korábbi írások is mutatják: nem a Fidesz hazudott 2003 decemberében, amikor felkészítette az embereket arra, mi is várható.
2005-ben a szocialisták mégis ugyanabba a folyóba léptek. Korábban terelgető Juhász Gáboruktól, Kórozs Lajoson és a szocialisták Vas (!) megyei Szűcs Gábor választmányi elnökén át Népszava nevű orgánumig hazugságkalkulátoroztak.
A jelen hazugsággenerátora
Ma Kovács Hazugsággenerátor Tibor (!) frakcióvezetőhelyettes kezdte, miszerint a Fidesz hazugságkalkulátort működtet.
Lehet, hogy idén még több mint 250 ezer ember nézi meg, mi vár rá 2005-ben. A választásokig pedig csak hantaméterrel mérik a szocialistákat.
fideszfrakcio.hu