Már a hitel visszafizetésre is hitelt vesz fel Sopron
Nagy a baj. - jelentette ki Sopron költségvetésének első körös közgyűlési megvitatását követően a Polgári Összefogás frakció nevében Havas András, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség soproni önkormányzati képviselője, a pénzügyi bizottság elnöke a február 16-án tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2005-02-17 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:15.760425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Havas András Sopron tervezett költségvetésével kapcsolatos szakmai véleménye előtt Walter Dezső polgármester 2002. őszi kampány szóróanyagából idézett. "Ma a puszta létfenntartásunk is gondot okoz, hiszen üres a kassza (...) ezért (...) elsőként meg kell állítanunk a város veszteséges gazdálkodását" - szólt a szocialista kampányígéret. A fideszes politikus rámutatott arra, ahogyan az idézett ígérethez képest a költségvetési előterjesztés szerint a hitelfelvétel 2005-ben alakul. A működési hitelfelvétel: 1,5 Mrd Ft, míg a fejlesztési hitelfelvétel: 2,4 Mrd Ft lesz, ez mindösszesen 3,9 milliárdos hitelfelvételt tesz ki.
Sopron nettó adósságállománya 2005. december 31-én a költségvetési előterjesztésnek megfelelően a következőképpen alakul: A felvett működési- (1,5 Mrd Ft) , és fejlesztési (3.8 Mrd Ft) hitelekkel együtt eléri a 5,3 milliárd forintot.
Havas András nehezményezte, hogy a sokmilliós budapesti tanácsadói megbízások ellenére máig nincs gazdasági programja a városnak, pedig már jócskán a ciklus második felében járunk.
Fejlesztési koncepció sincs a beruházási fontosságok sorrendjének meghatározására - mondta a politikus.
Havas András arra is felhívta a figyelmet, hogy a hitelvisszafizetés összege a kamatokkal és költségekkel együtt várhatóan meg fogja haladni a 10 milliárdot. Hozzátette:
- A városvezetés soha nem nyilatkozik arról, hogy vajon miből fogjuk ezt visszafizetni. A működési költségek 542 Millió Ft-tal meghaladják a működési bevételeket, ezért működésből nem lehet a hiteleket törleszteni.
A fejlesztési hitelek jellegüknél fogva nem termelnek bevételeket ezért fejlesztésből sem lehet a hiteleket törleszteni.
Már a hitel visszafízetésre is hitelt vesz fel városvezetés - mondta a képviselő.
Nagy a baj - véli a Fidesz Sopronban, ahol azt látja: a szocialista városvezetés, amely nem volt képes egy gazdasági programot elkészíteni, és ezért nincs elképzelése arról, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet hogyan kezelhető, kampányköltségvetést készített.
A soproni Fidesz-frakció ismételten és sokadszorra felajánlja, hogy közreműködik egy gazdasági program kidolgozásában, a város jövője érdekében.
fidesz.sopron.hu - fideszfrakcio.hu