Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Juscsenko már a csatlakozási tárgyalásokat tervezi

Ukrajna nem éri be az Európai Unióhoz való közeledéssel, 2007-ben szeretné megkezdeni vele a csatlakozási tárgyalásokat - jelentette ki pénteken Kijevben Viktor Juscsenko, az állam elnöke.


Dátum: 2005-02-18 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:22.504068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem a csatlakozás dátumára akar összpontosítani négy nap múlva esedékes brüsszeli tárgyalásain, hanem egy olyan hivatalos folyamat megnyitására, amely elvezet a csatlakozáshoz - mondta kijevi nyilatkozatában. Hozzátette: azért nem veti fel a csatlakozás idejének kérdését Brüsszelben, mert tisztában van vele, hogy az időpont Ukrajnán múlik, azon, hogy milyen hamar tud felemelkedni az ország az EU-csatlakozáshoz szabott követelmények szintjére. Juscsenko most azt tartja fontosnak, hogy az EU-Ukrajna akcióterv, amelyet Brüsszelbe érkezésének napján írnak alá, visszafordíthatatlanul megnyissa az utat Ukrajna európai integrációja előtt. Konkrétan úgy érti ezt, hogy legyen az akciótervnek egy olyan pontja, amely szerint 2007-ben, az akcióterv lejártának évében, megkezdődnek a tárgyalások Brüsszel és Kijev között Ukrajna EU-csatlakozásáról - fejtette ki nyilatkozatában. Szavai szerint az ukrán csatlakozási tárgyalások a Törökország esetében elfogadott folyamat mintáját követhetnék. Törökországnak nyílt végű tárgyalásokat ajánlott fel az EU, ami azt jelenti, hogy nem kötik ki azok befejezésének idejét, s az unió nem garantálja, hogy a tárgyalások Törökország felvételével végződnek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek