Az idei évnek az emberek meghallgatásáról kell szólnia
A politika jelenleg nem az emberekről szól, ritkán találkozik azzal, amire az emberek kíváncsiak. Orbán Viktor erről egy péntek reggeli televíziós műsorban beszélt. "Az a diagnózisom a mostani helyzetről, hogy amit művelünk - tehát a közélettel foglalkozó emberek - nagyon ritkán találkozik azzal, amire az emberek kíváncsiak, az az érzésük van, hogy nem róluk szól a politika" - mondta Orbán Viktor a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Dátum: 2005-02-18 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:22.827186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozta: 2005. az emberek meghallgatásáról szól majd, és ez sokkal nehezebb út, "mint kiállni és programot hirdetni". Elmondta: az idei, szerdai országértékelő beszédének "absztrakciós szintje" most lejjebb volt, mint korábban. "Ez ilyen értelmiségi maradvány az ember előéletében, azt gondolja, hogy talán akkor teszi a legjobbat, hogyha nagyon bonyolult dolgot, közérthetően, de nagy általános érvénnyel sikerül megfogalmaznia" - tette hozzá. "Ha ez nagyon magasan van, akkor az emberek átszaladnak alatta", úgy érzik, nem az ő életükről szól - jegyezte meg. Mint mondta, az idei beszédénél változtatott ezen, és olyan magasságban akart beszélni, hogy az emberek mindenképpen szembetalálják magukat a mondatokkal. Kiemelte: az egész magyarországi parlamentáris rendszer a pártok közötti konzultációt szolgálja, ezért vannak az országgyűlési bizottságok, így például az adócsökkentés ügyében a költségvetési bizottságban kell egyeztetni. "A parlamentarizmus, az a pártok közötti együttműködésnek is a terepe, nem csak a plenáris ülések pofozkodásait kellene hogy felidézzük, ha a parlamentarizmus szót említjük" - fogalmazott. Kifejtette azon álláspontját, miszerint a konzervativizmus fogalma ma teljesen mást jelent Nyugat-Európában, mint Magyarországon. Elmondta: ha megkérdezzük a magyar embereket, hogy melyik a legtaszítóbb szó, a konzervativizmus előkelő helyen szerepel majd, mert Orbán Viktor szerint az emberek számára ez a fogalom ma állóvizet jelent, valami olyasmit, mint a konzerv, amely tartósított, nem friss, és nem tud igazodni az élet mindennapi körülményeihez.
MTI - fideszfrakcio.hu