Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi János méltánytalannak és tisztességtelennek tartja a támadásokat

Újabb és újabb számok hangzanak el a rendszerváltás utáni kormánytagok titkosszolgálati érintettségéről. A sajtó nagy tekintélyű egykori kormánytagokat hoz hírbe, akik védekezésre kényszerülnek, pedig még az sem tudható, a számok mögött megfigyelők vagy megfigyeltek, áldozatok vagy tettestársak állnak-e. A Heti Válasz Martonyi János volt külügyminisztert kérdezte.


Dátum: 2002-08-08 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:22.543962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aláírt ön bármiféle beszervezési nyilatkozatot?

Nem.

Írt jelentéseket?

Nem.

Szóban jelentett?

Nem.

Kapott bármiféle ellenszolgáltatást, prémiumot a belügyi szervektől?

Nem.

A kiszivárogtatások szerint mégis szerepel az ön neve a parlamenti vizsgálóbizottságnak átadott listán.

Az országgyűlési határozat az ön által említetteken kívül azt is érintettnek minősíti, aki a hálózati nyilvántartásban szerepelt. Mivel a többi pontban a válaszom: nem, valószínűsíthető, hogy a hálózati nyilvántartásban szerepelek. Azért is gondolok erre, mert 1993 tavaszán Antall Józseffel beszélgettem erről a kérdésről.

Hogyan vetődött fel ez a téma?

A néhai miniszterelnök maga jelezte, hogy rólam is van akta, mint annyi más emberről. Azt mondta, nem lát velem kapcsolatban gondot, teljes mértékig megbízik bennem.

Hogyan lehet önről akta, ha nem írt alá és nem jelentett? Elég volt ehhez annyi, amennyit a Népszabadságnak elmondott, hogy megpróbálták beszervezni?

1979-ben felkért az akkori Külkereskedelmi Minisztérium, hogy kereskedelmi titkárként dolgozzam Brüsszelben, az ottani nagykövetségen. Akkor a külkereskedelemben dolgoztam, a MASPED-nél voltam vezető jogtanácsos. A javaslatot elfogadtam. A felkészülési folyamat keretében megbeszélésre hívott a Külkereskedelmi Minisztérium személyzeti főosztályának a munkatársa - legjobb emlékezetem szerint - a Szófia étterembe. Ott volt egy harmadik úr, aki jelezte, hogy a belügy képviseletében van jelen, bár úgy vélem, a Külügyminisztériumban dolgozott. Feltette a kérdést: hajlandó vagyok-e számukra is gazdasági és politikai információkat eljuttatni. Megmagyarázta, hogy ez nem ellentétes a munkakörömmel, hiszen tulajdonképpen ott is hasonló információkat juttatok el a minisztériumomnak. Arra a kérdésre, ha úgyis jelentek a minisztériumomnak, miért kell még egy másik, egyébként hasonlóan állami szervnek jelenteni, az volt a válasz: azért ez nem pontosan ugyanaz. Nekik is szükségük van különböző tájékoztatásokra, információkra, de hát igazam van, hogy végül minden ugyanoda megy, nincs itt semmi gond. Azt mondtam, nem tudom elvállalni. A fő indok, amit mondani tudtam, az volt, hogy nekem ez az egész terület új, nagyon nagy feladat, nem szeretnék olyan többletkötelezettséget vállalni, ami esetleg meghaladja az erőmet, inkább nem csinálnám. Ha ez feltétel, akkor ilyen körülmények között nem tudok kimenni Brüsszelbe. Nagyon határozottan biztosított ez az úr, hogy erről szó sincs, ez nem feltétel, azok az idők már réges-régen elmúltak, az együttműködés teljesen önkéntes, ha nem tudom vállalni, tudomásul veszik. Azért időnként a biztonsági körülményeimről számoljak be.

Beszámolt?

Nem észleltem különleges körülményeket. Végeztem a munkámat.

Az előbb azt mondta, utalt rá a belügyes férfi, hogy a jelentése úgyis ugyanoda megy. Mit jelent ez? A Külkereskedelmi Minisztériumba küldi, és a belügybe kerül?

Az ugyanoda véleményem szerint a kormányt, az államot, a pártállamot, végső soron a Politikai Bizottságot jelentette.

Miről tudhatott ön? Mi volt a feladata Brüsszelben?

A tevékenységem az Európai Közösséggel kapcsolatos volt, én kezeltem a magyar vállalatok ellen a dömpingellenes eljárásokat; különböző megállapodásokat, például az acélmegállapodást.

Tehát akkor nemet mondott. Leszálltak önről? Békén hagyták?

Igen. Valóban semmilyen jelét nem adták, hogy ez kötelező, vagy hátrányt jelent, ha valaki nem vállalja el, de úgy tűnik - vagy legalábbis nem zárható ki -, azért a nyilvántartásba bevehettek embereket. Nem ismerem pontosan, mi volt a gyakorlat, az ember azt sem tudta, hogy ez egyáltalán szervezetileg micsoda, hogyan működött. De ez az eset nem zárható ki. A Külügyminisztériumban, amikor a kilencvenes években érdeklődtem a témáról, azt a választ kaptam, az együttműködés teljesen bevett dolog volt, semmilyen morális tartalmat nem hordozott.

Ennek az érvelésnek az a gyengéje, hogy akkor a Horn-kormány külügyeseinek is érintetteknek kellene lenniük.

Egy bizonyos szint felett már nem került szóba ez a dolog, hiszen a megrendelő végső soron a párt volt.

Nem tűnik logikusnak, hogy a három eddigi kormány közül éppen az Orbán-kormányban lett volna a legtöbb érintett. Nem a rendszerváltó kormányban, holott tudható, hogy az MSZMP rengeteg ügynököt épített be az ellenzéki pártokba. Nem a Horn-kormányban, amelyben azok ültek, akiknek az ügynökök jelentettek. Hanem az Orbán-kormányban, tizenkét évvel a rendszerváltás után.

Nem akarom a bizottságot megítélni, hiszen valóságos, érdemi munkáját még meg sem kezdte. Csak azt mondom, ez az egész dolog végtelenül különös, hiszen szeretném leszögezni, velem kapcsolatban soha ez a probléma nem vetődött fel.

Talán azért kerültek ilyen helyzetbe, mert az átvilágítóbírák csak a III/III-asokat nézték meg? A III/I-et, a III/II-t és a többi nem?

Ezt miért tőlem kérdezi? Azt tudom mondani, nem írtam alá nyilatkozatot, nem írtam jelentést, és nem kaptam semmilyen ellentételezést. Akkor mit kellett hogy csináljak? Miben vagyok én elmarasztalható? Az átvilágítási törvény fogalmazása szerint nem vagyok érintett semmilyen más ügycsoportban sem. Két miniszterelnökkel beszéltem erről a kérdésről, Antall Józseffel és Orbán Viktorral, és a személyemmel kapcsolatban nem vetődött fel gond.

Tudatában van, ha bármilyen, az ön állításával ellentétes tartalmú dokumentum szerepel bármelyik irattárban, akkor elő fogják húzni, és előbb-utóbb berepül valamelyik lap postaládájába?

Tudatában vagyok ennek.

De az is lehet, hogy nem a lényegről beszélünk. Mécs Imre, a bizottság elnöke maga is úgy nyilatkozott, a nyilvánosságra hozott számok között nem tudja, hányan voltak, akik jelentettek, és hányan a megfigyeltek. Egy jól irányzott, hosszúra nyújtott politikai lejáratási kampány részesei vagyunk?

Kellene nekem ezt most minősítenem? Abból indulok ki, hogy a bizottság tisztességesen megpróbálja ellátni a munkáját a kezdeti nehézségek és furcsaságok ellenére. Furcsaságon értem a sajtóban széles körben megjelenő találgatásokat, miközben a bizottság ellenzéki tagjai még csak nem is láttak semmit, azt sem tudják, miről van szó.

Eközben az MSZP komoly politikai nyomást gyakorol a bizottságra, hogy érdemi vizsgálat nélkül hozza nyilvánosságra a neveket.

A bizottságnak ismernie kellene a tényállást, és ehhez legalább olyan felkészültnek kell lennie, mint az átvilágítóbíráknak. Számomra mindenféleképpen gondot jelent, hogy alapvető összemosás történik különböző helyzetek, szerepek között. Ezt nagyon sajnálom. Nem számítottam arra, hogy ez a kérdés is megjelenik tizenkét évvel a rendszerváltozás után. De úgy tűnik, a vadász és a vad szerepében nem történt változás. Az alapvető szerepek megmaradtak.

Megnézte az önről szóló aktákat a Történeti Hivatalban?

Nem. Pedig nagyon sok olyan jel van, hogy az ember itt vagy ott megfigyelés tárgya volt.

Most hétfő délután van, az interjú pénteken jelenik meg. Egyikünknek sincs fogalma arról, mi történik addig.

Látom, hogy ez egy játszma, és azt is, ma is ugyanazoknak a kezében van az irattárak kulcsa. Ugyanakkor az igazságomban biztos vagyok. Nem akarok senkinek tanácsot adni, de ne hagyjuk a polgári tábort ilyen eszközökkel sem szétmorzsolni. Ha a polgári tábor ebbe a kelepcébe beleesik, akkor a legsúlyosabb politikai hibát követi el. S bár ez fontos politikai ügy, számomra mégis a személyes, emberi elem a döntő. Ami történik, messzemenőleg méltánytalan, igazságtalan és tisztességtelen.

Az interjút Élő Anita készítette, Heti Válasz

Fotó: Griechisch Tamás

Kapcsolódó elemek