Mezőkövesden elégedettek az emberek
A mezőkövesdi képviselők tavaly novemberi ülésükön voksoltak arról, hogy megbíznak egy közvélemény-kutató céget. Céljuk az volt, hogy megismerjék a városban lakók véleményét. A Capital Research Piac- és Közvélemény-kutató Intézet kérdőíves vizsgálata során felmérte a kövesdi lakosság elégedettségi szintjét, illetve igényeit, elvárásait. A 2004. november 24-25-ei adatfelvételt standard kérdőívvel, telefonon keresztül végezték munkatársaik.
Dátum: 2005-02-18 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:30.555058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eredmény szerint összességében a mezőkövesdiek szeretnek ebben a városban élni, a válaszadók mintegy negyede nagyon jól érzi itt magát, míg körülbelül egyharmaduk négyest adott a képzeletbeli ötös skálán. A legnagyobb elégedettséget a városi lap, a Mezőkövesdi Újság érte el a válaszok alapján.
A beszámoló szakértői megállapították, hogy a kövesdiek méltán büszkék a nemrégiben felújított Zsóry fürdőre, szolgáltatásaival a lakók több mint fele elégedettnek vallotta magát. Kövesden az oktatással is elégedettek az emberek. Különösen a nők számára fontos a település oktatási színvonala. A megkérdezettek jól ellátottnak tarják a várost, mintegy háromnegyedük elégedett az áruválasztékkal.
Lakossági fórum
A közvélemény-kutatás eredményeiről az mezőkövesdi önkormányzat március 3-án délután öt órától tart lakossági fórumot a városi Közösségi Házban - tudtuk meg Bodnár Ágota sajtóreferenstől.
Forrás: www.boon.hu, 2005. február 18.
fideszfrakcio.hu