Száz traktorral tiltakoznak a csongrád megyei gazdák
Körülbelül száz traktorral, valamint több különbusszal is indulnak a Csongrád megyei gazdák a hétfőn kezdődő fővárosi tüntetésre. A Magosz tegnapi intézőbizottsági ülésén a résztvevők elszántságukat hangsúlyozták. Kiderült, a MOSZ nem képviselteti magát a tüntetésen, de saját eszközeivel fog tiltakozni.
Dátum: 2005-02-18 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:31.194653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elszántak a megyében élő gazdák: kitartanak a fővárosban hétfőn kezdődő demonstráción mindaddig, amíg a kormány ki nem fizeti a területalapú támogatást - derült ki a Magosz tegnapi megyei intézőbizottsági ülésén, melyen a résztvevők a tüntetés és a keddi nagygyűlés részleteit beszélték meg. Amint azt Kispál Ferenc, a Magosz megyei elnöke elmondta, Csongrádból legalább száz traktorral mennek Budapestre a gazdák, ezzel minden idők legnagyobb ilyen demonstrációját tartják a Dózsa György úton és a Parlament előtt.
Kiderült, hogy a Vásárhelyről traktorral indulók hétfőn reggel 8 órakor a Szántó Kovács János utca végén, a benzinkútnál találkoznak. Az Apátfalváról, Mórfahalomról és Vásárhelyről indított különbuszok, valamint a személyautókban utazók azonban csak másnap indulnak a Kossuth téri nagygyűlésre.
A Csongrád Megyei Mezőgazdasági Szövetség nem csatlakozik a hétfői, Magosz szervezte gazdatüntetéshez - közölte lapunkkal a MOSZ helyi szervezetének döntését Stadler Ferenc titkár. Azt mondta, noha ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint a gazdák - azaz nem kapták meg a területalapú támogatásokat, s nem tudják, mikor indul az intervenció -, de a demonstrációnak nem ezt a módját választják. Más stílusú tüntetést szeretnének, amelyről egy héten belül dönt a MOSZ elnöksége.
Forrás: www.delmagyar.hu, 2005. február 18.
fideszfrakcio.hu