Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mesic a múlt félretételére és együttműködésre buzdítja szomszédos államokat

Stipe Mesic horvát elnök az együttműködés erősítését ígérte a szomszédos országoknak pénteken, második hivatali mandátumába való beiktatásakor.


Dátum: 2005-02-18 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:32.486170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ne hagyjuk, hogy a múlt a jövő útjába álljon. Működjünk együtt az egyesült Európa felé vezető úton, mivel ez a közös utunk. Olyan régióról álmodom, amelyben a határok nyitva állnak, és senki sem érzi magát sem kiváltságosnak, sem hátrányos helyzetűnek.

Szomszédainknak együttműködést, jó, korrekt kapcsolatokat ígérek, s nem csak az államok, hanem lakosaik között is" - mondta Mesic Zágrábban a beiktatási ünnepségen, amelyen a balkáni államfőkön kívül Aleksander Kwasniewski lengyel és Viktor Juscsenko ukrán elnök is ott volt.

Mesic januárban fölényesen győzött az elnökválasztáson, de második időszaka kezdetét beárnyékolja, hogy Horvátország mindeddig nem tett eleget a hágai nemzetközi törvényszék követelésének, hogy adjon ki egy háborús bűnökkel vádolt volt tábornokot. Az ügy azzal fenyeget, hogy miatta nem kezdődhetnek meg Zágráb tárgyalásai az Európai Unióval a belépéséről.

Mesic egyik fő célja, hogy országa még az ő elnöksége alatt, 2009-ben az integráció tagjává váljék. Egy pénteki interjúban elismerte, hogy nem volt teljes az együttműködés a törvényszékkel, de bizakodónak mutatkozott. "A nyomás ellenére hiszek a tárgyalások megkezdésében március 17-én, a tervezett időpontban, noha nyilvánvaló, hogy nem tettünk meg mindent, amit kellett volna" - mondta az Ante Gotovina-ügyről. Szerinte Horvátországban a hatalmat gyakorlók közül senki sem nyújt menedéket a körözött tábornoknak. "Minden lehetőt meg kell tennünk, hogy megtaláljuk Gotovinát, vagy a bizonyítékot arra nézve, hogy nincs Horvátországban" - mondta a Vjesnik című lapnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek