Kuncze leverte a lécet, és átment alatta: a cunamival viccelődött
A magyar politikai életben már volt példa arra, hogy egy MSZP-s parlamenti képviselő a holokauszttal viccelődött. Távoznia is kellet a közéletből - mutat rá Semjén Zsolt a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke közleményében.
Dátum: 2005-02-18 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:34.095065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A KDNP elnökeként számomra fontos az emberi élet tisztelete, és ezért elfogadhatatlan, hogy az egyik kormányzó párt, az SZDSZ elnöke Kuncze Gábor csupán poénnak használja az alig másfél hónapja többszázezer áldozatot követelő csendes - óceáni természeti csapást, a cunamit.
Ha Kuncze Gáborban van még egy szemernyi tisztesség, akkor azonnal kérjen bocsánatot az érintett országoktól, azok nagyköveteitől és a magyar közvéleménytől.
Semjén Zsolt
Kereszténydemokrata Néppárt elnöke
Budapest, 2005. február 18.
fideszfrakcio.hu