Zengő: minden marad úgy, ahogy eddig?
A kormány a zengői radarállomás ügyében természetvédelmi köntösbe öltözteti, hogy minden marad, ahogy volt - mondta Medgyesy Balázs a Fidesz zöldtagozatának elnöke.
Dátum: 2005-02-18 18:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:35.725492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennek határidejéről, a javaslat kidolgozójának személyéről a kormányszóvivő nem tudott felvilágosítást adni. Hangsúlyozta: a lényeg, hogy a javaslat kielégítse a biztonság és a környezetvédelem egyenrangú feltételeit. Mint mondta, a szakembereknek minden lehetőséget elemezniük kell.
Amennyiben a NATO által korábban jóváhagyott három helyszín közül az egyik nem a Zengő lesz, ez 20 milliárd forint többletköltséget jelent - jegyezte meg Batiz András.
Medgyesy Balázs, a Fidesz Zöld Tagozatának elnöke szerint "a lázas munka látszatával a kormány ma megint nem végezte el a dolgát, a zengői NATO-radarállomás ügyében természetvédelmi köntösbe öltöztetik, hogy minden marad, ahogy volt".
Az ellenzéki politikus szerint az illetékes Zengő-bizottság már megállapította, hogy a zengői lokátorállomás törvénytelen lenne, mivel elévültek a Horn-kormány idején kiadott rendelkezések. Hozzátette: a NATO főtitkára is jelezte, hogy meg lehet állapodni az új lokátorállomás finanszírozásáról.
Medgyesy Balázs közölte: "a kormány lesöpri az asztalról a természeti értékeiket védő mecseki emberek érveit". Hozzátette: a NATO nem kívánja a kormánytól, hogy a magyar és az európai uniós törvényekkel szemben álló döntés szülessen.
Batiz András kormányszóvivő a pénteki szóvivői tájékoztatón azt mondta, Békéscsabán és Bánkúton zárt katonai területen már elkészült a NATO-lokátorállomások fogadóépülete, a Zengőn viszont az 1999-ben jóváhagyott és engedélyezett módon a kormány nem kívánja felépíttetni ezt a létesítményt.
MTI - fideszfrakcio.hu