Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush nem katonai eszközzel akar először Irán ügyében lépni

Az iráni atomprogram megfékezésére az Egyesült Államok nem katonai eszközzel tesz kísérletet, de azt sem lehet teljesen kizárni - közölte pénteken George Bush amerikai elnök.


Dátum: 2005-02-18 19:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:37.576432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Először is senki sem akarja azt hallani az elnöktől, hogy soha, de a katonai akció soha sem lehet egy elnök számára az első választási lehetőség" - jelentette ki Bush a belga VRT televíziónak, hozzátéve: az első lépésnek mindig a diplomáciának kell lennie.

Az amerikai elnök leszögezte: a közös cél az, hogy Iránnak nem szabad atomfegyver birtokába jutnia.

A televíziós interjút Washingtonban vették fel, és Bush jövő heti brüsszeli látogatása előtt kerül adásba.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek