Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nem száll be "kocsmai verekedésbe"

Gyurcsány Ferenc és csapata megpróbál újabb és újabb gumicsontokat bedobni a közvélemény elé, hogy azokról essék szó, és ne az ország nyomasztó gazdasági helyzetéről. Tartok tőle, hogy az idei költségvetés sem éri meg az év végét és pótköltségvetést kell majd benyújtania a kormánynak - mondta Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke Lentiben a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége rendezvénye előtti sajtótájékoztatón pénteken.


Dátum: 2005-02-19 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:39.377241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgári köröktől a politikai kommunikációnkat ért bírálatok egy része megfontolandó; azokban a biztatásokban, kritikákban, miszerint a kormánykoalíció támadásaira adjunk erőteljes választ, viszont nincs igazuk: jobb, ha nem szállunk be abba a kocsmai verekedésbe, amit Gyurcsány Ferenc erőltetni próbál - mondta Kövér László. Úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc és kommunikációs csapata megpróbál újabb és újabb gumicsontokat bedobni a közvélemény elé, hogy azokról essék szó, és ne az ország nyomasztó gazdasági, társadalmi helyzetéről. De az igazság pillanata elérkezik, ha előbb nem, akkor a következő évre vonatkozó költségvetési vitában. Tartok tőle, hogy az idei költségvetés sem éri meg az év végét és pótköltségvetést kell majd benyújtania a kormánynak - mondta a Fidesz választmányi elnöke. A Fidesz helyzetével kapcsolatban kifejtette: a 2002 utáni szervezeti átalakítás óta a létszám többszörösére duzzadt, és ma már egy jól szervezett pártnak tekinthető.

Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, volt szociális miniszter szerint fontos lenne a nők részmunkaidős foglalkoztatásának kiterjesztése és a vállalkozások erre való ösztönzése, valamint a családi adózás bevezetése. Mint mondta, mindkettő megerősítené a családokat, a gyermekvállalási kedvet. Sajnos a ciklus első jelentős családipótlék-emelése után immár két éve nem történt komolyabb családtámogató lépés, és az idei költségvetés sem lépett ezen a területen - közölte Harrach Péter.

Turi Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke a hétfői gazdatüntetésről beszélt. Hozzátette: a polgári kisgazdák kezdeményezésének is része van abban az öt részből álló, az agrárbéke helyreállítását szolgáló javaslatcsomagban, amelyet a Fidesz hétfőn nyújt be a parlamentnek. Kevés az esélye, hogy ezt a parlamenti többség megszavazza, de úgy gondolom, hogy a gazdák tüntetését követően a tárgyalások ismét megindulnak - mondta Turi Kovács Béla.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek