Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb "Apró" üzlet?

A napokban ismét közpénzeket érintő korrupciós ügyet szellőztetett meg a sajtó. A hírek szerint az egyik állami cég, a Budapest Airport Rt. rendkívül magas árat fizetett a repülőtér szomszédságában található földterületért. Mint ismert, az rt. igazgatóságában korábban tag majd elnök is volt Gyurcsány Ferenc anyósa, Apró Piroska - tájékoztatott szombaton Szijjártó Péter.


Dátum: 2005-02-19 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:40.334703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint kiderült a húsz hektárnyi földért 4,7 milliárd forintot fizetett az rt., ami szakértők szerint is szokatlanul magas ár, pláne, hogy a terület minden infrastruktúrát nélkülöz. Az ingatlanszakértők véleménye szerint az állami cég mintegy húsz-huszonötször többet fizetett ki a terület valós értékénél. Vagyis valaki megint hihetetlenül sokat keresett - mutatott rá Szijjártó Péter

A képviselő kijelentett, növeli az ügy súlyát, hogy állami vállalatról és közpénzekről van szó, valamint az, hogy az eladásban érdekelt cég neve felmerült a Hungexpo privatizálásánál is. Érdekes egybeesés, hogy a Hungexpo Rt. magánosítása éppen abba a szakaszba érkezett, amikor pénzügyi fedezet bemutatására van szükség. A nyilvános adatokból mindenki számára ismert, hogy a Budapest Rt. igazgatóságában korábban tag majd elnök is volt Gyurcsány Ferenc anyósa, Apró Piroska. A kérdés, hogy a miniszterelnök tudott-e erről a tranzakcióról, és ha igen, akkor vajon miért nem lépett, vagy most miért nem lép - mondta Szijjártó Péter.

A Fidesz az üggyel kapcsolatban arra szólítja fel Gyurcsány Ferencet, hogy végre ne csak dumáljon, hanem lépjen is és biztosítsa egy független vizsgálat feltételeit a Budapest Airport Rt. által kötött szerződés ügyében, hogy kiderüljön, vajon mi indokolta ennek a hatalmas összegnek a kifizetését, mi vagy ki áll az ügy hátterében - mondta a képviselő.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek