Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nógrád megye többet érdemel

Miközben a Nógrád megyei települési önkormányzatok döntő többsége súlyos problémákkal küszködik, szinte kezelhetetlen mértékű a költségvetési hiányuk, a megyei önkormányzat szocialista vezetése dőzsöl. Igaz titokban - hangzott el Becsó Zsolt pénteki salgótarjáni sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-02-19 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:41.284913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, a látszat az, hogy a megyei költségvetésben megszorításokra, óvatosságra és jelentős mértékű leépítésekre van szükség. A színfalak mögött azonban egyéves autókat cserélnek új luxusautókra. A Fidesz közgyűlési frakciója szerint a Nógrád megyei önkormányzat 2005. évi költségvetésének nem volt iránya, ereje és hiányzott belőle az építés bátorsága. A költségvetésnek van azonban tartaléka, mozgástere, ennek ellenére megjelent benne a leépítés gyávasága - mondta a képviselő.

Mint mondta, sajnálatos, hogy a megyei szocialista vezetés támadást indított a sport ellen, hiszen megszüntették a megyei sportigazgatóságot. Azt ígérték, hogy több pénzt fordítanak a sportra, most mégis kivonták a források egy részét.

A szocialisták támadást indítottak a közművelődés és a turizmus ellen, hiszen egy szakmailag jól összerakott intézményt (Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet) sorvasztanak el. Mindezt úgy teszik, hogy a költségvetés elfogadásának pillanatáig (sőt azóta sem) fogalma sem volt a szocialistáknak, hogy mit kellene kezdeni a leválasztott turisztikai területtel - mutatott rá Becsó Zsolt.

A képviselő elmondta, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség közgyűlési frakciója módosító csomagot nyújtott be, melyben javasolták, hogy:

1. a megyei közgyűlés a Szent Lázár Megyei Kórház önkormányzat felé fennálló 30 millió forintos tartozásáról mondjon le.

2. a megye képezzen egy 100 millió forintos pályázati keretet EU-s pályázati projektek előkészítésére.

3. hogy a Mecénás és a Sport Alapítvány támogatási összegét megemeljék.

4. hogy megyei szinten 250 diák kaphasson olyan mértékű Bursa Hungarica kiegészítő megyei támogatást, mint amilyen mértékű a települési önkormányzati támogatás.

5. hogy a Salgó Hotel eladásából származó 60 millió Ft-ot turisztikai jellegű vagyongyarapításhoz használja fel a megye.

6. hogy a megye hozzon létre egy 40 millió Ft-os szociális települési pályázati csomagot.

7. hogy a közbiztonságra szánt összeget duplázzuk meg.

8. hogy intézményátszervezésre, megszüntetésre a nem megfelelő előkészítés miatt ne kerüljön sor.

Sajnálatos, hogy a szocialisták csak a közbiztonságra szánt összeg megduplázásának javaslatát támogatták, a többit elvetették. A Fidesz nemet mondott a beterjesztett költségvetésre, mert Nógrád megye ennél többet érdemel - mondta Becsó Zsolt.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek