Szaúd-Arábia nem tartja viccesnek Gyurcsányt
Mára már mindenki számára nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc ominózus kijelentése az arab "terroristákról" nem csupán egy félresikerült vicc volt. A miniszterelnök mondata nemzetközi botrányt okozott: Szaúd-Arábia hazaívta nagykövetét, és nem fogadja Szili Katalint az Országgyűlés elnökét. A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy fejezze be kommunikációs zavarórepüléseit a külpolitikában, mert tapasztalatlansága révén komoly károkat okoz az országnak - nyilatkozta a Külügyi Bizottság elnöke szombaton.
Dátum: 2005-02-19 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:42.463538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Zsolt emlékeztetett, hogy Szaúd-Arábia konzultációra hazarendelte magyarországi nagykövetét, ami a diplomáciában erőteljes figyelmezetésnek minősül, aminek könnyen lehetnek további következményei is. A gesztus kormányoldalról való bagatellizálása politikai szűklátókörűségre vall. A kormányfő rasszista kijelentésének súlyát a nemzetközi diplomáciában igazán az adja, hogy az araboknak és a terrorizmus fogalmának szétválasztása az elmúlt hónapokban az egész nemzetközi közösség egyik legfontosabb geostratégiai célkitűzése volt. Ezzel a célkitűzéssel szemben fogalmazta meg kijelentését Gyurcsány Ferenc - figyelmeztetett Németh Zsolt.
De nem csupán Gyurcsány Ferenc mondata idézte elő ezt a komoly diplomáciai botrányt, hanem az azt követő kéthetes időszak külpolitikai csetlése-botlása is, amiért Somogyi Ferencet terheli a felelősség. Két héten keresztül azt tapasztalhattuk, hogy a magyar kormány egy ilyen súlyú kérdésben nem mond igazat, titkolózik, és folyamatosan megpróbálja félretájékoztatni a közvéleményt - mondta a képviselő.
Kijelentette, a félretájékoztatás ellenére ma már tudjuk, hogy Szaúd-Arábia diplomáciai jegyzékben tiltakozott Gyurcsány Ferenc kijelentése miatt, tudjuk, hogy Magyarország válaszjegyzéket küldött az arab országba. A magyar kormány azt sem tudta elhallgatni, hogy a magyar miniszterelnök meggondolatlan kijelentése bejárta a világsajtót, és ma már az is nyilvánvaló, hogy a szaúdi fél nem fogadta el a magyar válaszjegyzéket kielégítő bocsánatkérésként. Állítólag a tegnapi napon megszületett Gyurcsány Ferenc egyértelmű, írásbeli bocsánatkérő levele is, a kérdés csak az, hogy miért kellett erre a levélre két hetet várni - hangoztatta Németh Zsolt.
A Külügyi Bizottság elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy az üggyel kapcsolatos dezinformáció tovább folytatódik, hiszen ma megtudhattuk, hogy Szili Katalin szaúd-arábiai látogatását állítólag azért mondták le, hogy hétfőn az elnök asszony szavazhasson a parlamenti ülésen. Az indok meglehetősen átlátszó, vagyis a kormány továbbra is a bolondját járatja az országgal.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nevében Németh Zsolt felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy fejezze be kommunikációs zavarórepüléseit a külpolitikában, mert tapasztalatlansága révén komoly károkat okoz az országnak. Több megfontoltságot és kevesebb lendületet a külpolitika területén - fogalmazott a képviselő.
Mint mondta, a kormány és az Országgyűlés elnökének tudomásul kell vennie, hogy a félretájékoztatással nemhogy enyhítik a gyurcsányi kijelentés politikai súlyát, hanem mélyítik a problémát, ezért a Fidesz arra kéri őket, hogy a továbbiakban mondjanak igazat.
Németh Zsolt, mint a Külügyi Bizottság elnöke bejelentette, hogy az ügy teljes dokumentációját ismét a bizottság elé kéreti, annak ellenére, hogy a kormány mindezidáig nem tett eleget ezen kérésének.
fideszfrakcio.hu