Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Írországba látogat Mádl Ferenc köztársasági elnök

Állami látogatásra érkezik vasárnap Írországba Mádl Ferenc köztársasági elnök, akinek utazása egybeesik a dél-írországi Corkban, Európa kulturális fővárosában zajló Magyar hónap zárásával. Bár még néhány program hátra van, de az már most látszik, hogy nagy sikere volt a magyar kulturális rendezvényeknek a városkában.


Dátum: 2005-02-20 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:47.432329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Corkban, egy régi templomépületben a 2004-ben csatlakozott országok egymás után mutatkoznak be. - A megnyitó rendezvény óriási sikerrel indult, több mint 420 ember volt kíváncsi a magyar rendezvényre - mondta el Balassa János, Magyarország írországi rendkívüli nagykövete. A templom épülete zsúfolásig meg volt töltve, az érdeklődők főleg a neves alkotóművészek műveire voltak kíváncsiak, és azt az eseményt összekötöttük egy borbemutatóval is - közölte. Az Egri Bormíves Céh hozta el a borait, ezek is sikert arattak, különösen a vörösborok.

A képzőművészeti kiállítás mellett hangversenyt szerveztek, majd három kortárs magyar filmet mutatnak be az illetékesek. A záróakkord a Győri Balett fellépése lesz.

MR - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek