Az erdélyi fejedelmekre emlékeztek Berekböszörményben
Bocskai István Erdély és Magyarország fejedelmévé választásának 400. évfordulójára emlékeztek ünnepi istentisztelet keretében vasárnap a Hajdú-Bihar megyei Berekböszörményben. Az ünnepség keretében felavatták a szabad vallásgyakorlatot védelmező négy erdélyi fejedelem, Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és II. Rákóczi Ferenc domborművét.
Dátum: 2005-02-20 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:49.547674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hálaadással emlékezünk az előttünk járt nagyokról, akik a történelem alakítói, formálói, világító csillagai voltak" - mondta Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
Bocskai István életútjáról szólva kiemelte: a változás az életében akkor következett be, amikor "tudott maga és nemzete sorsa felől gondolkodni".
Bethlen Gáborról - a 30 éves háborúra utalva - elmondta: annyira becsülte saját népe szabadságát, hogy tudott érte harcolni. A püspök emlékeztetett arra: Bethlen Gábor biztosította, hogy az erdélyi románok a saját nyelvükön olvashassák a szentírást.
Bölcskei Gusztáv I. Rákóczi Györgyről elmondta: ő volt az a fejedelem, aki négyőjük közül talán legtöbbször forgatta, olvasta a szentírást, aki úgy adományozott harangot a debreceni eklézsiának, hogy alapanyagát ágyúkból biztosította.
Végezetül a református püspök II. Rákóczi Ferenc életútjáról emlékezett meg. "A fejedelem klasszikussá vált jelmondatában együtt volt jelen Isten magasztalása, a nemzet, a haza mindenek előtt való volta és a szabadság" - mondta.
Bölcskei Gusztáv igehirdetése zárásakor Bocskai István végrendeletéből idézett Erdély és Magyarország együvé tartozásáról.
Az istentiszteletet követően a templom falán leleplezték Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és II. Rákóczi Ferenc portréit ábrázoló domborművét, Kurucz Imre szobrászművész alkotását.
MTI - fideszfrakcio.hu