Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista hazugságok és a tények

Révész Máriusz hétfői sajtótájékoztatóján tételesen cáfolta a szocialisták valótlan állításait, melyeket Orbán Viktor évértékelő beszédével kapcsolatban fogalmaztak meg az elmúlt héten.


Dátum: 2005-02-21 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:56.021376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Révész Máriusz cáfolta a szocialisták azon állítását, hogy Orbán Viktor évértékelő beszédén "2001-es adatok hangzottak el a szegénységre vonatkozóan." Ezzel összefüggésben a Létminimum Alatt Élők Társaságának országos felmérésére hivatkozott, mely szerint 2004-ben a rezsi kifizetése után 1 millióan élnek havi 3400 forintból. A LAÉT azt a sajtótájékoztatót, ahol ezeket az adatokat ismertette 2004. augusztus 16-án tartotta - tette hozzá a szóvivő.

A fideszes politikus a magyarországi szegénység állapotáról szólva idézte a KSH jelenti című lap 2004/8-as számában írtakat is. Eszerint 2004. második negyedévében a nagyon szűkös megélhetéshez 1 főre havonta 37800 forint volt szükséges 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A nyugdíjasok egyre rosszabbul élnek

A honatya szerint tévedés az az állítás is, hogy "a nyugdíjemelés meghaladta a fogyasztói árak emelkedését. " A képviselő úgy véli, ezzel kapcsolatban elég visszautalni az előző KSH adatra, amelyek egyértelművé teszik, hogy az átlagos inflációt jóval meghaladta a közüzemi díjak emelkedése, ami miatt az alacsonyabb jövedelmű nyugdíjasok kiadásai az átlagos inflációnál jóval nagyobb mértékben növekedtek.

A gyógyszerek térítési díjai is átlagosan közel az infláció kétszeresével emelkednek - mondta, hozzátéve: sok beteg költsége még ennél is nagyobb mértékben, mert vannak például olyan vérnyomáscsökkentő készítmények, antidepresszánsok amelyek óriási mértékben 50-384 százalék között drágultak.

A KSH szerint is csökkentek a reálkeresetek

Révész Máriusz a kormányfő azon állításával szemben, hogy nőttek a reálkeresetek a KSH adatait állította szembe. Ebből kiderül, hogy 2004-ben a reálkeresetek 1 százalékkal csökkentek Magyarországon - jegyezte meg.

Az adócsökkentés nem okoz bevételkiesést

A Fidesz adócsökkentő javaslatait bíráló MSZP-s megnyilatkozásokra úgy reagált, nem igaz, hogy az indítvány elfogadása 900 milliárd forint bevételkiesést jelentene az ország számára.

Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy "az adócsökkentés önmagában még nem jelenti az adóbevételek csökkenését". Emlékeztetett rá, néhány nappal ezelőtt még Gyurcsány Ferenc is annak a reményének adott hangot, hogy az adók mérséklése magasabb adóbevételt fog eredményezni, hiszen ezeknek gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő szerepe van, és az adózási fegyelem is javul.

A Fidesz szóvivője arra, hogy az adó csökkentése mellett is fokozni lehet az adóbevételek mértékét nemzetközi példákat hozott fel. Utalt rá, hogy a társasági adó 1996-os csökkentése valamint - kormányzati közlések szerint - az EVA bevezetése is hasonló eredményeket produkált.

Révész Máriusz azt is elmondta, hogy a kormányzati számítások nem csak a hatályba léptetési időpontokat nem veszik figyelembe, hanem szándékosan hamisak is, mert nem veszik figyelembe, hogy a gazdaságélénkítő program eredményeképp nő a munkahelyek száma, javul az adózási fegyelem, az alacsonyabb ÁFA kulcsok miatt pedig inkább itthon költik el az emberek a pénzüket és nem a környező országokban - fejtette ki.

Budapest gyarapodott a polgári kormánynak köszönhetően

Révész Máriusz cáfolta azokat a kormánypárti megnyilatkozásokat is, melyek szerint a polgári kormány ellehetetlenítette volna Budapestet. "Kevesebb pénze lesz idén a fővárosnak, mint a legrosszabb orbáni esztendőben" - idézte Demszky Gábor 2003. január 18-án elhangzott szavait.

Közölte: a polgári kormány alatt épült Budapesten a Nemzeti Színház, a Millenáris, a Népligeti buszpályaudvar, a Budapest Sportaréna, a Terror Háza, felújították a Sándor palotát, és a Szent István Bazilikát, elkezdték a Művészetek Palotáját - jegyezte meg. Az azóta eltelt 3 évben nem hogy a 4-es metró nem készült el, de még az 1es villamost sem sikerült átvezetni a Lágymányosi hídon, és az EB-re vállalt uszodát sem volt képes elkészíteni a kormány a fővárossal közösen - szögezte le Révész Máriusz.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek