Terítéken az egészségünk
A hazai népesség egészségi állapotáról, az egészségügyi ellátásról szóló összefoglaló munka jelent meg a múlt év végén. Első változata a szakértőknek szól, a későbbiek a döntéshozókat célozzák meg - írja a Dunántúli Napló.
Dátum: 2005-02-21 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:20:57.957281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar egészségügy történetében eddig nem volt példa ilyen mélységű és ennyire átfogó elemzés készítésére. A szaktárca támogatásával elkészült, Népegészségügyi Jelentés 2004 című munka elsősorban a szakértőknek ad segítséget a mindennapi munkához. A későbbiekben a döntéshozókat és a lakosságot is rendszeresen tájékoztatják. Előbbieknek kötelességük a tájékozottság, utóbbiaknak pedig joguk van az információhoz ezen a területen is - mondja dr. Füzesi Zsuzsanna. A PTE Általános Orvosi Karának docense a népesség egészség-magatartásáról, egy másik pécsi kutató, dr. Sándor János, az egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának docense a magyarországi halálozási viszonyokról szóló fejezetet jegyzi.
Füzesi általános megállapítása, hogy az egészségre ártalmas magatartásformák elterjedtsége a népesség jelentős részénél regisztrálható. Egyes demográfiai és társadalmi csoportokban különösen kedvezőtlen tendencia érhető tetten. Közülük is kiemelkednek a fiatalok, a nők, a kisebb településen élők, a munkából kiesettek és a leszakadók.
A halálozási viszonyok tekintetében helyzetünk az 1980-as években vált kritikussá, a krízis 1993-ban érte el a tetőpontját. Azóta fokozatosan jobb a helyzet, de Sándor János arra a következtetésre jutott, hogy az Európai Unió átlagához képest - leszámítva a többi frissen csatlakozott országot - még mindig 1,5-szeres a magyar halandóság. Ráadásul a halálozás felét adó szív- és érrendszeri betegségek tekintetében a relatív halandóság 1993 óta is folyamatosan romlik.
A cél, hogy a döntéshozók elolvassák az anyagot
A lakosság egészségét bemutató jelentések a döntéshozók számára készülnek. A munkákban részt vevők reményei szerint a döntéshozók majd a felsorakoztatott tények alapján fognak a lakosság egészségét érintő kérdésekben intézkedni. A jelentés céljai között megfogalmazták: "El kell érni, hogy a döntéshozatal szereplői a jelentést végigolvassák."
Forrás: Dunántúli Napló
fideszfrakcio.hu