Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtrágyázták Németh minisztériumát

Egy utánfutónyi trágyát vitt a Földművelésügyi Minisztérium elé és evőeszközt is adott a vezetésnek a Jobbik Magyarországért Mozgalom - azzal a jelszóval, hogy egyék meg, amit főztek.


Dátum: 2005-02-21 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:00.400228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Jobbik arra szólítja fel a fővárosiakat, hogy álljanak ki a termelők mellett. A mozgalom követeli, hogy a kormány haladéktalanul fizesse ki a gazdáknak azt az összeget, ami megilleti őket. Molnár Tamás a Jobbik alelnöke elmondta: "Közel ötven áldozata van annak, hogy a gazdák csődbe mentek. Emberek öngyilkosok lesznek, megválnak az életüktől. Óriási az elkeseredettség, ezt nem lehet tovább elviselni. Én azt gondolom, hogy minden normális embernek, minden Magyarországot szerető állampolgárnak kutya kötelessége szolidaritást vállalni a gazdákkal."

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek