Így élünk mi
A múlt havi gázszámlám 17 ezer, az előző 9 ezer, a mostani pedig 35ezer forint. Ennek kifizetése nagyon nehéz az én bruttó 87.600 Ft-os fizumból. A férjem súlyos mozgáskorlátozott, RA (rheumatoid ahrtrosis)-ban szenved. Azért vezettük be a gázt, mert nem tudott már nehéz fizikai munkát végezni (szénlapátolás, favágás, salakozás), és hiába tesszük a hőfokszabályzót csak 18-20 fokra, 740 köbméter gázfogyasztás 35ezer forint. Pedig neki nem tesz jót a hideg lakás. Kiskorú gyerekeink vannak, akik tanulnak, akiket még útra kell indítani, a taníttatás is pénzbe kerül, ez tapasztalat, hisz nagyobbik gyerekünk már megszerezte diplomáját.
Dátum: 2005-02-21 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:01.848580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A víz-csatornadíj nálunk a faluban 440ft+Áfa, azt veszel a boltban, amit megkapsz, amennyiért idehozzák. Budapesten és más városokban elmehetnek a bevásárlóközpontokba, ahol 6 Ft egy zsemle és 65 Ft 1 kg kenyér, itt 18ft egy zsemle és 190-260ft a kenyér. Ez csak egy pár példa, hogy is élünk vidéken, kis falvakban. Bevásárolni az tud olcsón, akinek van autója. Nekünk sajnos csak egy 23éves, öreg, automata váltós autónk van, az is nemsoká kileheli lelkét. Miért teszik a kereskedők a legdrágább árkategóriába az automataváltós kocsikat, mikor ez sok embernek nem luxus, hanem létszükséglet, mert más autót nem tudnak és nem is vezethetnek. Mert csak azt engedélyezi az orvos és bejegyzik a jogosítványba. Sok mindent nem úgy látnak a politikusok, mint mi, lent élő emberek. Az életünk kulcsszava: mindig csak egy kicsit fűteni, villanyt kapcsolni, a vizet csak főzésre használni, azt is csak módjával, különben csődbe megyünk.
Jó lenne egyszer már csak az igazi életet bemutatni nem a tanácsadók által összeírt adatokat hülye statisztikát mondani, mert az csak általánosítás, és nem tükrözi a valóságot. (...)
Téli hónapokban így néz ki a rezsi: gáz:35-45ezerft, villany (mindig) 7900 Ft általány, majd elszámolás, amikor ráfizetem a különbözetet, víz-csatorna 7728 Ft, negyedévente elszámolás, legutóbb plusz 29 ezer volt a különbözet, telefon5.-6ezer Ft, internet 9900 Ft, fix UPC TV 10500 ft, az én útiköltségem 8000, a gyerekeké 5000, szemét 2234 Ft/hó, kommunális adó 6500/év. Ez havi szinten több tízezer forintos kiadás. Ezekről senki nem beszél. Csak statisztika van.
Üdvözlettel: D. B. M.