Lendületben a rendőrök: szondáztatják a traktoros gazdákat
Fokozottan ellenőrzik a rendőrök a tüntetni induló gazdákat. A Havaria Press információi szerint a Hajdú-Bihar megyei rendőrök reggel 7 óra körül kezdték el szondáztatni a traktoros gazdákat. Emellett a gépjárművek forgalmi engedélyét is ellenőrzik.
Dátum: 2005-02-21 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:02.149853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban egy hasonló rendezvényen a rendőrök videófelvételt is készítettek a tüntetőkről, noha előtte arról egyeztek meg a gazdákkal, hogy erre nem kerül sor. A hírügynökség információi szerint egy gazdánál sem sikerült alkoholfogyasztást kimutatni.
Az erőgépek várhatóan este hét és kilenc óra között érkeznek a fővárosba. Amikor a forgalom megengedi, feltehetően nyolc óra után rendőri felvezetéssel irányítják a gépeket a Felvonulási térre. A gazdák holnap 12 órakor a Parlament előtt tartanak nagygyűlést, ahol átnyújtják petícióikat a földművelésügyi miniszternek és a miniszterelnöknek. A gazdák a múlt évi agrár-megállapodás teljesítését kérik.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu