Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szaúdi figyelmeztetésnek még lehetnek következményei

Ma már senki sem gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc ominózus kijelentése az arab "terroristákról" csupán egy félresikerült vicc volt. A miniszterelnök mondata komoly nemzetközi botrányt okozott, a szaúdi nagykövet hazahívását pedig kár bagatellizálni, mert az súlyos diplomáciai figyelmeztetés az ország részére, ami további következményekkel járhat - mondta Németh Zsolt napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2005-02-21 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:02.744475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő rasszista kijelentésének súlyát a nemzetközi diplomáciában igazán az adja meg, hogy az araboknak és a terrorizmus fogalmának szétválasztása 2001 óta a nemzetközi közösség egyik legfontosabb geostratégiai célkitűzése. Ezzel a célkitűzéssel szemben fogalmazta meg tréfáját Gyurcsány Ferenc - figyelmeztetett Németh Zsolt. Olaj volt a tűzre a kormány kéthetes félretájékoztatása az üggyel kapcsoltban. Először a szaúdi jegyzék tényéről hangzottak el ellentmondásos nyilatkozatok, majd a viszontjegyzék tartalmáról; majd a kormány bejelentette, hogy az ügy le van zárva, amivel vigyázni kellene, mert az a szaúdiakon is múlik - mondta a képviselő. A sorozatos félretájékoztatás miatt már a kormány szavahihetősége is odaveszett - tette hozzá.

Az ország nemzetközi tekintélyének megóvása érdekében Németh Zsolt felszólította Gyurcsány Ferencet, fejezze be kommunikációs zavarórepüléseit a külpolitikában, mert tapasztalatlansága révén komoly károkat okoz az országnak. Mint mondta, a Fidesz kevesebb lendületet és több körültekintést kér a miniszterelnöktől. Németh Zsolt ezen kívül arra kérte a kormányfőt, vegye rá kormánya tagjait, hogy igazat mondjanak, és mint a Külügyi Bizottság elnöke bejelentette, hogy az ügy teljes dokumentációját ismét a bizottság elé kéreti, annak ellenére, hogy a kormány mindezidáig nem tett eleget e kérésének.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek