Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szanyi szerint igencsak mérsékelt volt az energiaárak emelkedése

Alig ocsúdtak fel az emberek az év eleji gázáremelés okozta jelentős kiadásnövekedésből, máris újabb kormánydöntés borzolta a kedélyeket, növekedtek a villamos energia költségek is. Lázár Mózes interpellációjában arra volt kíváncsi, számíthatnak-e valós kompenzációra a távfűtéses lakásokban élők.


Dátum: 2005-02-21 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:03.648602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lázár Mózes elmondta, hogy a kompenzációs rendszer nem működik, mert nem veszi figyelembe, hogy hány ember él abban a családban, ahol fizetik a számlát, így lehetséges az, hogy egy 3-4 gyermekes család semmilyen kedvezményt nem kap. Erre az igazságtalanságra a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is felhívta a figyelmet, de a Gyurcsány-kormány sem nem válaszolt, sem nem intézkedett a rászorultak érdekében - tette hozzá.

Decemberben a Fidesz arra is kérte a kormányt, hogy a gázáremelést halassza el a fűtési szezon végéig és azt követően tekintse át a helyzetet. A kérésre a kormány nem válaszolt, sőt elég cinikusan, a villamosenergia-árát is megemelték - mondta a képviselő.

Lázár Mózes azt kérdezte a gazdasági minisztertől, hogy a távfűtéses lakásban élők esetében miért nem érvényesül a kompenzációs elv, és a kormány miért hagyta figyelmen kívül a gázáremelés elhalasztására vonatkozó javaslatot.

Szanyi Tibor államtitkár válaszában elmondta, hogy az energiaárak növekedését az olaj árának emelkedése okozta. Mint mondta, a kompenzációs rendszer mindenkit érint, és az áremelkedés csak kis mértékű volt.

Lázár Mózes nem fogadta el a választ, amit az Országgyűlés többsége kielégítőnek talált.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek