Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felmentették a Duna Televízió két alelnökét

Felmentette hétfőn Belénessy Csabát és Borsány-Gyenes Andrást a Duna Televízió alelnöki tisztségéből az intézmény élére néhány nappal korábban megválasztott Cselényi László elnök - tájékoztatta a közszolgálati médium szóvivője az MTI-t.


Dátum: 2005-02-21 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:03.936515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szeles Pál közölte: a két alelnök "munkaviszonya megszűnik", míg Németh Árpádot, a Híradó főszerkesztőjét "felmenti beosztásából" az új tévéelnök.

"Az elnök ezzel egyidőben új alelnököket nevezett ki, Pörös Géza és Pomezanski György személyében. A Híradó új főszerkesztője Szaniszló Ferenc lett" - tudatta közleményben a szóvivő.

Pörös Géza eddig Duna Televízió kulturális igazgatója volt, a másik két vezető most érkezik a csatornához.

Az MTI az intézmény vezetéséhez közel álló forrásból úgy értesült, Szekeres László gazdasági alelnök a helyén marad.

Pekár István, a Duna Televízió előző elnöke tavaly májusban - Szakály Sándor műsorokért felelős alelnök távozásakor nevezte ki a két most menesztett vezetőt. Belénessy Csaba addig a Magyar Televízió regionális, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztője, Borsány-Gyenes András, a Duna Televízió stratégiai igazgatója volt.

A mintegy másfél héttel később nyilvánosságra hozott elnöki döntés szerint az előbbi vezető tájékoztatási, az utóbbi programalelnökként tevékenykedett.

Cselényi Lászlót, az Uránia Nemzeti Filmszínház korábbi igazgatóját a múlt csütörtökön választották a Duna Televízió elnökének. A média vezetője megválasztását követően az MTI-nek arról beszélt, hogy saját arculatú, markánsan nemzeti, össznemzeti jellegű kulturális-művészeti csatornát kíván a Duna Televízióból létrehozni. Az intézmény új elnöke azt mondta, hogy "lesznek személyi változások", ahogyan "komoly szervezeti változások" is, ám

azokról néhány napig még nem kíván nyilatkozni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek