Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint furcsa kormányzati megbízatások

Az elmúlt napokban több írás is foglalkozott egy Trendex Holding Rt. nevű cég milliós nagyságrendű kormányzati megbízásaival. Lapértesülések szerint ez a vállalat több minisztériumtól is kapott megbízásokat a 2002-es kormányváltás óta.


Dátum: 2005-02-21 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:05.141145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cég leglelkesebb megrendelője a Külügyminisztérium, hiszen a tárca 2004 májusában olyan határozatlan időre szóló szerződést kötött a külföldi kirendeltségek telekommunikációs rendszerének karbantartására, amelyért a Trendex több mint tizenhatmillió forintot kap havonta, ráadásul munkatársai Bangkokban, Damaszkuszban, Teheránban, Dublinban, Oslóban, Ankarában és Nairobiban is megjelentek már - emlékeztetett Szijjártó Péter. Hozzátette: a Trendex végezheti két külügyminisztériumi épület telekommunikációs rendszerének karbantartását, havi közel kétmillió forintért, ami az előbbi tizenhatmillióval együtt már tizennyolcmillió forint, ez pedig szép kis összeg havonta.

- Persze más minisztériumok sem kívántak lemaradni a megbízási versenyben, így a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint az Igazságügyi Minisztérium is adott megrendeléseket a Trendex Holding Rt.-nek. Néhány nappal később aztán kiderült, hogy maga az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. is szerződött a vállalattal, így a Trendex tarthatja karban az ÁPV Rt. fax- és fénymásológépeit évi három és fél millió forint ellenében. De vajon kik is vezetik a Trendex Holding Rt.-t, mely rendkívül sikeres a kormányzati szervek telekommunikációs megbízásainak területén? - tette fel a kérdést a képviselő. Megjegyezte: 1999 óta a cég egyik igazgatósági tagja Antalóczi Zoltán, aki a közelmúltban az Altus Rt.-jében felügyelő bizottsági tagként is felbukkant.

- Igaz-e a Magyar Nemzet azon értesülése, mely szerint a Trendex Holding sokmillió forintos megbízásokat kapott különböző minisztériumoktól, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt-től, valamint a Magyar Posta Rt-től? Igaz-e, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 811 millió forintos megrendelést adott a Trendex Holding Rt-nek? Igaz-e, hogy a Trendex Holding Rt. egyik igazgatósági tagja tavaly óta felügyelő bizottsági tag az Altus Rt-ben? Igaz-e, hogy a Magyar Posta Rt. vezérigazgatója, Szabó Pál vezető pozíciót töltött be a Trendex korábbi tulajdonosánál? - sorolta kérdéseit a honatya.

Katona Tamás államtitkár válaszában a Trendex szakmai hozzáértését méltatta, és semmi kivetnivalót nem talált a személyi összefüggésekben.

Szijjártó Péter a választ nem fogadta el, a személyi összefüggéseket pedig "több mint furcsának" nevezte.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek