Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fontos az agrárium képviselete az Európai Parlamentben

Az európai gabonapiac kritikus helyzetére hívta fel a figyelmet az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. Glattfelder Béla a felszólalásra reagálva az MTI-nek elmondta, alapvetően fontosnak tartja, hogy a magyar érdekeket minden fórumon, így az Európai Parlamentben is képviseljék.


Dátum: 2005-02-21 20:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:11.166638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: az intervenciós gondok megoldása alapvetően a kormány feladata lenne, mert a nemzeti hatóságok felelősségi körébe tartozik. Úgy vélte, az intervenciós feltételek magyar szemmel valóban kedvezőtlenek, de ennek az az oka, hogy a csatlakozási szerződést úgy írták alá, hogy nem kerültek bele az intervencióhoz kötődő speciális magyar igények. Glattfelder jelezte: tudomása van egy nem nyilvános kormánytanulmányról, amely szerint 10,5 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy a nyugat-európai raktárakba eljuttassák a gabonát, de ezt a kormány nem bocsátja rendelkezésre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek