Megmozdult Bejrút
Nagyszabású, több mint százezres kormányellenes tüntetés zajlott le hétfőn Bejrútban, a felvonulók követelték a Szíria-barát kormány lemondását és a szíriai csapatok kivonását a közel-keleti országból. Szíriára fokozódó nemzetközi nyomás nehezedik, hogy aszomszédos Libanonban még mindig állomásoztatott csapatait is vonja ki.
Dátum: 2005-02-22 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34384
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:12.361909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A négyórás békés demonstrációban részt vevők a Rafík Haríri egykori libanoni miniszterelnök életét kioltó múlt heti merénylet helyszínén gyülekeztek. A csapatkivonást szorgalmazó ellenzéki "függetlenségi mozgalom" jelképévé vált nemzeti színű (piros-fehér) kendőket lobogtató, az 1975-90-es polgárháborúban meggyilkolt politikai vezetőket ábrázoló és politikai követeléseket megfogalmazó transzparenseket hordozó menet ezután a rohamrendőrök sorfala között vonult át a városon. Vezetőik levelet adtak át Kofi Annan ENSZ-főtitkár képviselőinek, majd a tömeg Haríri sírjához vonult. "Függetlenség", "Vesszen a bábkormány!", "Elég a vérből, hagyjatok bennünket békén!" - állt néhány táblán. A tüntetők közül néhányan egyik kezükben Koránt, a másikban keresztet tartottak, a muzulmán-keresztény nemzeti egységre való utalásként. Bassár el-Aszad szíriai elnök hétfőn konkrétumok említése nélkül a szíriai csapatok Libanonból történő kivonására tett ígéretet. Közölte Amr Muszával, az Arab Liga főtitkárával, hogy végre akarja hajtani a libanoni polgárháborút lezáró 1989-es táifi békemegállapodást, amely fokozatos szíriai csapatkivonást írt elő, s hogy ennek érdekében "hamarosan" megteszi az első lépéseket. Az ellenzék azzal fenyegetett, hogy bojkottálja a parlament munkáját, ha a törvényhozó testület nem szentel haladéktalanul rendkívüli ülést a merénylet ügyében zajló vizsgálatnak. Néhány órával a demonstráció előtt ellenzéki képviselők harmincfős csoportja gyűlt össze - szintén piros-fehér kendővel - a parlament lépcsőjén, hogy tiltakozásukkal adjanak nyomatékot az ellenzéki követelésnek. Nabih Berri házelnök elfogadta kérésüket, és február 28-ára kitűzte a vizsgálatot tárgyaló ülést. Az ülés lehetőséget adhat a kormány elleni bizalmatlansági indítványra, s e lehetőséget a házelnök sem zárta ki. A parlamenti helyek mintegy harmadát birtokló ellenzék felelősnek tartja a kormányt a Haríri-gyilkossággal kapcsolatban, "legalábbis mulasztás formájában". A szíriai kormány vasárnap közölte, hogy üdvözli az ENSZ részvételét a Haríri elleni merénylet kivizsgálásában, azonban elutasította az alapvetően nemzetközi vizsgálatot az ügyben.
MTI - fideszfrakcio.hu