Gyurcsány nem szégyellt négyszáz forint támogatást adni
Gyurcsány Ferenc összesen négyszáz forintos támogatást nyújtott tavaly a Balaton Vívóklubnak - tudta meg a Magyar Nemzet megbízható forrásból. A sportklub új vívóterme felépítéséhez állami segítséget kért a sportminiszter Gyurcsánytól, ő azonban magánszemélyként lépett.
Dátum: 2005-02-22 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:12.989725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Három évvel ezelőtt határozta el a tapolcai, keszthelyi és balatonfüredi szakosztályokkal rendelkező, regionális feladatokat ellátó Balaton Vívóklub, hogy Füreden is felépít egy vívótermet. Ennek tulajdonosa a helyi önkormányzat lenne, a fenntartási költségeket pedig a megye biztosítaná.
A sportklub tevékenységét azonban alig-alig finanszírozza az állam, sem az idén november 1-6. között megrendezésre kerülő junior Eb-re, sem az új sportcsarnok felépítésére nem kapott pénzt a büdzséből. A megálmodott létesítmény még nagyon messze van az átadástól, az építési munkálatok elakadtak. A Balaton Vívóklub a több mint 40 millió forintos beruházás anyagi fedezetét téglajegyek értékesítésével is megpróbálja előteremteni. Ennek érdekében 400-tól 100 ezer forintig terjedő címletekben téglajegyeket hozott forgalomba. A Veszprém megyei önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság azonnal vásárolt is a téglajegyekből, ily módon támogatva a beruházást. A sporttárca adományára azonban hiába vártak. Ám több forrásból megerősített információk szerint Gyurcsány Ferenc magánszemélyként az ügy mellé állt. Egy darab 400 forintos téglajegyet vásárolt, megsegítendő a balatoni vívókat. A klubban némileg meghökkentek a nagylelkű felajánláson, de hamar napirendre tértek felette. Minden forintnak helye van - szögezték le, és köszönettel berakták a pénzt a kasszába. A balatoni vívók még mindig reménykednek a kormányzati támogatásban.
MNO - fideszfrakcio.hu