Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Földrengés Iránban: négyszázan meghaltak

Több mint négyszáz halottja és ötezer sebesültje van annak a nagy erejű földrengésnek, amely helyi idő szerint kedden reggel rázta meg Irán középső részét - közölte az iráni állami rádióban Kerman tartomány egyetemi kórházának igazgatója.


Dátum: 2005-02-22 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:14.775699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iráni televízió első jelentése szerint a földmozgás Zarand városának térségében, néhány perccel reggel 6 óra előtt történt és a Richter-skála szerint 6,4 erősségű volt. A katasztrófa több falvat érintett, s az első hírek szerint számos épület romba dőlt. A földrengés által sújtott térségek pontos nagysága egyelőre nem ismert. A földmozgás epicentruma Kerman városától 56 kilométerre volt. Az iráni televízió szerint a hatóságok azonnal mentőautókat, illetve mentőosztagokat küldtek a helyszínre. 2003 decemberében a Richter-skála szerint 6,6-os erősségű földrengés rázta meg az Irán délkeleti részén fekvő Bám városát, s akkor több mint 26 000 ember vesztette életét. Az egészségügyi hatóságok szerint a mostani mérleg is súlyosbodhat, mert számos falut még nem tudtak elérni a mentőalakulatokat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek