Forrósodik a hangulat a gazdatüntetésen
Már 11 óra körül több ezer ember és négy traktor volt az Országház előtt a Kossuth téren zászlókkal, transzparensekkel tiltakozva az eddig ki nem fizetett mezőgazdasági támogatások elmaradása ellen.
Dátum: 2005-02-22 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:16.870858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdanagygyűlés ugyan 12 órakor kezdődik, de néhány gazda már a mikrofon előtt mondta el társainak sérelmeit, aminek lényege, hogy a jelenlegi állapotok nem tűrhetők tovább. A téren egyre forrósodik a hangulat és az elégedetlenség gyakran bekiabálásokban nyilvánul meg. A gazdanagygyűlés résztvevőinek a szervezők már osztogatják azt a petíciót, amelyet át kívánnak adni a miniszterelnöknek, illetve az agrártárca irányítójának. A petíció első pontja a tárgyalások azonnali megkezdését követeli, valamint azt, hogy a gazdákat lejárató sajtókampány szűnjék meg. A második pontban a tavaly február 25-én aláírt demonstrációs megállapodás maradéktalan betartását követelik. A gazdák nevében megfogalmazott tiltakozó nyilatkozat azt is indítványozza, hogy a mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést érintő uniós pályázatoknál töröljék el az áfa-kötelezettséget. Továbbá a követelés tartalmazza, a 40 milliárd forintos agrár fejlesztési hitelprogramot csak a termelők és kizárólag a termelők által létrehozott termelői szerveződések vehessék igénybe. A nagygyűlésen a magyar prominens agrárképviseleti vezetőkön kívül várhatóan szót kap még a spanyol és a szlovák gazdaszervezetek egy-egy vezetője is.
MTI - fideszfrakcio.hu