Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Figyelemelterelés szocialista módra

Demeter Ervin kedden a parlamentben az ügynöktörvény vitája kapcsán előrebocsátotta: osztja azokat a véleményeket, amelyek szerint az MSZP az ország gazdasági helyzetéről, az áremelkedésekről akarta elterelni a figyelmet az "ügynöktéma" előhozásával.


Dátum: 2005-02-22 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:18.921532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett arra, hogy korábban törvény igyekezett kiszorítani a politikai közéletből azokat, akik az egykori politikai rendőrséggel együttműködésben álltak, csak éppen az érintett MSZP-sek a lemondásra való felszólításnak nem tettek eleget. Demeter Ervin hangsúlyozta: az alkotmányban kellene rögzíteni, hogy ne gyakorolhasson közhatalmat olyan személy, aki 1990. előtt együttműködött a politikai rendőrséggel, annak "termékeit fogyasztotta", illetve az irányításban részt vett. Szerinte biztosítani kell nemcsak a III-as főcsoportfőnökség, hanem a pártállam összes titkos iratának megismerhetőségét, illetve gyorsított eljárásban felül kell vizsgálni a minősített iratokat. A fideszes politikus azt mondta, hogy 1989. decemberében és 1990. januárjában az iratok jelentős részét széthordták és megsemmisítették olyanok közreműködésével, akik ma is szocialista padsorokban ülnek. Demeter Ervin az alkotmánymódosítási kezdeményezés kapcsán a változtatás nemzetbiztonsági következményeire hívta fel a figyelmet, utalva arra: súlyos következményekkel járhat olyanok személyes adatait nyilvánosságra hozni, akik 1990. előtt és ma is a biztonsági szolgálatoknál dolgoztak, dolgoznak. Közölte: ebben az ügyben a kormányoldalnak kell megfontolnia felelősségét, nem háríthatja át az ellenzékre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek