Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gazdák nem hajlandók eredmény nélkül távozni

A gazdák nem hajlandók eredmény nélkül távozni a gazdademonstrációról - jelentette ki a gazdademonstráció főszónoka, Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek elnöke a Kossuth téri nagygyűlésen.


Dátum: 2005-02-22 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34417
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:22.272658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnök emlékeztetett arra, hogy a gazdák és képviselőik tisztességesen tárgyalni, megállapodni jöttek a demonstrációra, ha azonban erre nincs lehetőség, úgy a Felvonulási téren álló, mintegy 900 traktor csak előőrsnek tekinthető.

A Magosz első embere hangoztatta: a mezőgazdaság válságban van, és ebben valamennyi agrárérdekképviselet egyetért, még a Magyar Agrárkamara is - nyomatékosította.

"Nem mi tettünk ígéretet, mi kaptunk ígéretet, hogy a támogatás 80 százalékát ki fogják fizetni 2004-ben" - firtatta az agrárkormányzat felelősségét a szónok, rámutatva a szerinte nem teljesített ígéretek egyikére.

Jakab István aláhúzta: a tárgyalásokhoz két félre van szükség, de erre eddig sem idő, sem akarat nem volt az agrártárca részéről, viszont a gazdák elvárják a kormánytól a felelősségteljes gondolkodást, mivel ők is úgy gondolkodnak.

A Magosz elnöke szerint nincs miért és nincs hova hátrálni, a tisztességes munka feltételeit itthon és Brüsszelben is biztosítani kell. Kijelentését a tömeg nagy ovációval fogadta.

Ezt követően az elnök felolvasta azt a petíciót, amelyet átadtak a miniszterelnök képviselőjének, és az agrártárca politikai államtitkárának is.

A petíció első pontja a tárgyalások azonnali megkezdését követeli, valamint azt, hogy a gazdákat lejárató sajtókampány szűnjék meg. A második pontban a tavaly február 25-én aláírt demonstrációs megállapodás maradéktalan betartását követelik. A tiltakozó nyilatkozat azt is indítványozza, hogy a mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést érintő uniós pályázatoknál töröljék el az áfa-kötelezettséget. Továbbá tartalmazza: a 40 milliárd forintos agrárfejlesztési hitelprogramot csak a termelők és kizárólag a termelők által létrehozott termelői szerveződések vehessék igénybe.

A petíció átadásakor az agrártárca politikai államtitkára, Pásztohy András tárgyalásokra hívta a gazdák megbízottait szerdán három órára.

Abban azonban még vita van a felek között, hogy a megbeszélésekre hol kerüljön sor: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban, vagy a Felvonulási téren egy fűtött sátorban, esetleg egy főváros közeli helységben.

Jakab István beszédét megelőzően kapott szót Botka Pál, a szlovákiai gazdák érdekképviseletének megbízottja, aki elmondta, hogy a szlovákiai gazdák valamivel szerencsésebbek magyar társaiknál, mivel az uniós támogatásokat már a múlt év végén megkapták. De - mutatott rá - ehhez a szlovák agrárminiszter rendkívüli munkabírására és akaratára volt szükség.

Úgy vélte: amennyiben ez nem történt volna meg, most együtt tüntethetnének a szlovákok a magyar gazdákkal.

A nagygyűlésen felszólalt Tamás Károly, az FVM volt közigazgatási államtitkára, a Magosz tiszteletbeli elnöke, aki arról beszélt, hogy nem tisztességes visszafelé mutogatni. Úgy vélte, hogy a gazdálkodóknak jobb sorsuk volt néhány évvel ezelőtt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek