Miről is tájékoztatja Gyurcsány Busht?
Sajtóhírek szerint az EU mai, rendkívüli csúcsértekezletén Gyurcsány Ferenc tájékoztatja Bush elnököt Ukrajna és az Európai Unió kapcsolatairól. Annak ellenére az MSZP-SZDSZ-kormány külügyminisztériuma a botrányos ukrajnai "választások" idején Juscsenkó szívbéli ellendrukkere volt, és más nyugati vezetőkkel szemben csak négy napos késéssel gratulált szomszédos országunk új vezetőjének. Ezek után csak remélhető, hogy Gyurcsány a narancssárga forradalmat levezénylő ukrán elnököt nem fogja leterroristázni Bush előtt.
Dátum: 2005-02-22 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:22.574143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Múlt héten napvilágot látott információk szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő is tagja lett annak az európai állam- és kormányfőkből álló csoportnak, mely a keddi rendkívüli EU-csúcsértekezleten egy-egy témában George Bush amerikai elnököt az Európai Unió álláspontjáról tájékoztatja. Mint kiderült, Gyurcsány az ukrajnai helyzetről, Ukrajna és az Európai Unió kapcsolatairól referál majd a csúcsértekezleten.
Amennyiben így lesz, s miért ne lenne így, kíváncsian várhatjuk, hogy a magyar miniszterelnök miről és milyen szellemben tájékoztatja majd az amerikai elnököt. Gyurcsány kormánya ugyanis még az ukrán választások második fordulója után is azt tartotta Magyarország és az Európai Unió érdekének, hogy a csalást elkövető Viktor Janukovics (!) legyen az elnök. Miközben nyugati vezetők örömmel üdvözölték Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt győzelmét az ukrán elnökválasztáson, Magyarországon a Gyurcsány-kormány feltűnően hallgatott. Az Európai Bizottság külügyi biztosa szerint az ukrán elnökválasztás eredménye és lebonyolítása utat nyit Kijev és Brüsszel szorosabb együttműködése felé. Benita Ferrero-Waldner már 27-én közölte: azt tervezi, hogy hamarosan az Ukrajnába látogat. José Manuel Durao Barroso a Brüsszeli Bizottság elnöke gratulált Viktor Juscsenkónak.
A gyurcsányi politikát akkor nem kis szakmai megrökönyödés kísérte, többek között azért, mert Janukovics támogatását tűzte ki célul Juscsenkóval szemben. Gyurcsányék vonzalma az immár megbukott ukrán hatalommal szemben, a hatalom maffiakapcsolatokkal is megvádolt emberének, Gajdos István támogatásában is megnyilvánult.
A Fidesz elnöke - Gyurcsánnyal szemben - a nyugati vezetőkkel egy időben gratulált levélben az ukrajnai elnökválasztás győztesének, Viktor Juscsenkónak. Orbán Viktor az ukrán történelem kiemelkedő eseményeként jellemzi a vasárnapi voksolást, amelyen, mint írja, a választópolgárok kifejezték a szabadság, emberi méltóság és demokrácia iránti elkötelezettségüket.
Akkoriban Szent-Iványi István a Civil Európa Egyesület rendezvényén rámutatott: a magyar diplomácia nem remekelt az ukrán válság kapcsán, s Brüsszel csalódott amiatt, hogy külpolitikánk milyen passzivitást mutat a térség problémáit illetően. Mint mondta: Magyarország a térséghez tartozik, az EU-ban ezért arra számítottak, hogy a magyarok vezető szerepet játszanak majd a kialakult patthelyzet megoldásában, ehelyett azonban még a hivatalos magyar álláspont is "kínosan semmitmondó" volt.
fideszfrakcio.hu