Kormányzati akadályok fogyatékosoknak
Az elmúlt hónapokban, a kormány elhibázott és kapkodó döntése következtében több ezer megváltozott munkaképességű ember került az utcára. A szocialista- szabaddemokrata kormány ugyanis több mint tízmilliárd forintnyi támogatást vont el azoktól az emberektől, akiknek talán a legnagyobb szükségük van a munkára - mutat rá a Fidesz szociális kabinete.
Dátum: 2005-02-22 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:24.249793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Néhány esetleges visszaélés miatt nem lehet több száz foglalkoztatót és több tízezer munkavállalót büntetni a támogatási rendszer csökkentésével.
Nem igaz a kormány magyarázata, miszerint az Európai Unió olyan szabályozást vár el hazánktól, amelynek következtében megváltozott munkaképességű emberek elveszítik az állásukat, az őket foglalkoztató vállalkozások pedig versenyhátrányba kerülnek.
Ha a kormány valóban megoldást keres a fogyatékos emberek számára, akkor állítsa vissza a 2004-es költségvetési támogatásokat, és valódi tárgyalásokat folytasson le a munkavállalók és a munkáltatók képviselőivel.
2005. február 22.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Szociális Kabinet
fideszfrakcio.hu