Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szikora nem üti meg a mércét

Varga Mihály a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetője kedden azt mondta, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) élére jelölt Szikora János nem üti meg a szükséges és elvárt mércét.


Dátum: 2005-02-22 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34428
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:25.723747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szikora Jánost az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságában hallgatták meg a nap folyamán. Jelöltségét 15 képviselő támogatta, míg 10 ellenezte.

Varga Mihály az MTI-nek azt mondta, hogy a meghallgatás során bebizonyosodott az Állami Számvevőszék elnökének levelében előzőleg megfogalmazott álláspont, miszerint megkérdőjelezhető a jelölt szakmai alkalmassága.

A fideszes politikus kijelentette: Szikora János a bizottság előtt nem adott koherens koncepciót arra nézve, hogyan kívánja irányítani az APEH-et. Mint mondta, kételyeik voltak abban a tekintetben is, hogy szerencsés-e egy korábbi MSZP-tagot emelni ebbe a pártatlanságot és függetlenséget igénylő pozícióba.

Varga Mihály hangsúlyozta: a jelölt arra kérdésre, hogy az áfa-visszatérítések ügyét hogyan kezelné másképp, azt ismételte meg, amit kormánypolitikusoktól már hónapok óta hallani.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek