Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Könnygázt vetett be a belga rendőrség a Bush-ellenes tüntetők ellen

Könnygázt vetett be a belga rendőrség kedden Brüsszelben az Európai Uniós vezetőkkel tárgyaló George Bush amerikai elnök elleni tüntetők megfékezésére.


Dátum: 2005-02-22 19:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:26.412269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hatóság azután folyamodott ehhez az eszközhöz, hogy a demonstrálók Molotov-koktélt dobtak a felsorakozott rohamrendőrök közé, aminek következtében egy rendőrnő megsérült - számoltak be az Európai Tanács székházánál lezajlott incidensről szemtanúk. A baloldali tüntetők összecsaptak a rendfenntartókkal, akik vízágyúkkal próbálták őket visszaszorítani.

A békésen kezdődött tüntetés már előzőleg elfajult, amikor a mintegy ezer fős tömegből petárdákat dobáltak a rendőrök felé. Szemtanúk szerint néhány tüntetőt le is tartóztattak.

Korábban a nap folyamán a nukleáris fegyverek ellen tiltakozók nyomultak be a Lockheed Martin amerikai fegyvergyártó cég brüsszeli székházába. "Ha Bush elnök Európába jön, hogy fegyverzetnövelésre bátorítsa a NATO- és az EU-tagállamok kormányait, nyilvánvaló, hogy annak a Lockheed Martin lesz az egyik nagy nyertese" - nyilatkozta a belgiumi székhelyű Mother Earth szervezet egyik szóvivője, Stephen Price. A Lockheed Martin nukleáris töltet hordozására képes Trident rakétákat ad el az amerikai és a brit hadseregnek.

Az előző két napon békés demonstrációk zajlottak Belgiumban Bush európai látogatása ellen.

Szintén Bush-ellenes tiltakozást tartottak kedden Németországban, az amerikai elnök odaérkezésének előestéjén. Mintegy kétszáz tiltakozó gyűlt össze Mainzban békeaktivisták felhívására. További megmozdulások várhatóak szerdán Berlinben, Nürnbergben és Stuttgartban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek