"Nagyajólét": Lendületben a szegények megalázása
Ténykedésének negyedik hónapjában a szociális minisztérium (hosszú nevén: Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium) politikai államtitkára, Korózs Lajos ma elismerte, még azt sem tudja, mennyit visz haza egy minimálbéren élő ember. Közleményben és sajtótájékoztatóján egyaránt az szerepel, hogy 57 ezer forint - a valós, 48.585 forint helyett. Gyurcsány Ferenc egyetértésével ma Magyarországon ilyen emberek irányítják a legszegényebbek, leginkább rászorultak életét.
Dátum: 2005-02-22 21:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34434
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:27.663869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szociális minisztérium államtitkárának egy mai sajtótájékoztatóján elhangzott, sőt, a neve által fémjelzett, viccesnek szánt közlemény pontja szerint a következő lenne igaz a fideszfrakcio.hu Veszteségkalkulátorával kapcslolatban: "A gép nem engedi elkölteni az ember összes pénzét. Az 57.000 Ft minimálbérből 48.585 Ft-ot lehet csak költeni egy hónapban." Majd felteszi a kérdést a jól tajtékozott: "Mit akar a Fidesz havonta a minimál béren élők 8.415 Ft-jával? SZERINTEM..." Így, kedves olvasó, ahogy írjuk. A Fideszt vádolva meg azzal, amit jelenleg épp az MSZP-SZDSZ vezette kormány gyűjt be és költ el hatékonyan.
Szerintemezés helyett az államtitkár úr például tisztában lehetne azzal, hogyan és miből (!) élnek a becsületes emberek Magyarországon. Persze azt sem ártana tudnia, hogy mi a mérce.
Ami fáj a szocialistáknak, az jó volt az embereknek
Nyilván nagyon fájhat a szocialistáknak, hogy a Fidesz vezette polgári kormány 2000-ben duplájára emelte a minimálbért. Így 2001-ben már a legkevesebb pénzért dolgozók bére is 40 ezer forint volt, melyre sokaknak egyáltalán nem rakódott rá adóteher az adókedvezmények miatt. 2001-ben aztán ez az összeg is megnőtt negyedével, így 2002-ben már 50 ezer forint volt a minimálbér, melyre sokaknak egyáltalán nem rakódott rá adóteher az adókedvezmények miatt. Aztán jött a 2002-es szocialista kormány, és nagyvonalúan épp a legszegényebb rétegek bérét nem emelte. Egyetlen intézkedést hozott, mégpedig azt, hogy eltörölte az adókat - ám, mint jeleztük, a minimálbérre rakódó adókat sokaknak egyáltalán nem kellett befizetniük, és a minimálbér terhei közül sokkal magasabbak a más jellegű terhek. 2005-ben például kereken 8.415 forintot kell befizetni a közös kasszába - no nem adóként, hanem más járulékok formájában. No, ezt nem tudta a szociális ügyekért felelős minisztérium első helyettese.
Tényleg nem tudják, hol élnek?
Rossz elképzelni, mi az, amiről Korózs Lajos nem tud semmit pontosan. Azt viszont a legszegényebb emberek, a minimálbéren élők joggal kérdőjelezik meg, hogy ott van-e a helye a szociális minisztérium második legfontosabb székében. És sokak fejében az is megfogalmazódik, hogy épp az ilyen, Korózs-féle államtitkároknak köszönhetően készíthet a Fidesz Veszteségkalkulátort, mely megfelelő módon számol.
Sokak pedig nyilván javasolják, hogy Korózs Lajos igyekezzen megélni egyszer minimálbérből: rájönne, hogy mi a különbség 48585 és 57 ezer forint közt. Megalázó, hogy egy szociális minisztérium második emberének a fejében az sem tiszta, hogy bizony 8.415 forint jelentős összeg egyes családok életében. Nem csak hó végén.
fideszfrakcio.hu