Kecskére káposztát: Gyurcsány-haver vizsgálja a Mecsekérc Rt. könyvelését
Virág Attila SZDSZ közeli üzletember, Gyurcsány Ferenc kormányfő korábbi üzlettársa áll a Mecsekérc Rt. könyvelését vizsgáló vállalkozás mögött - tudtuk meg. A Pécs melletti atomtemető felépítését előkészítő állami céget hamarosan privatizálják. Az ÁPV Rt. által meghatározott eladási árat nagyban befolyásolhatja, hogy pontos adatokat közöltek-e a vállalat gazdálkodásáról.
Dátum: 2005-02-23 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:32.676523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cégbírósági adatok szerint Virág Attila, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. korábban a szabad demokraták által delegált elnökhelyettese, az SZDSZ egykori pénztárnoka jelentős részvénycsomagot birtokol a befektetésekkel foglalkozó Tiara Rt.-ben. Ez a társaság résztulajdonosa annak a Pertia Rt.-nek, amely a baloldali kormányváltás óta, 2002. augusztus 30-tól végzi az állami tulajdonú Mecsekérc Rt. könyveinek vizsgálatát. A Pertia Rt. másik fő részvényese, a Reményik és Társa Kft. is Virág Attila érdekeltségi köréhez tartozik.
Az SZDSZ közeli üzletember nevéhez fűződik az akkoriban a könyvvizsgálók képzésében piacvezető Perfekt Rt. eladása az Altus Rt.-nek, mely Gyurcsány Ferenc cégbirodalmának zászlóshajója volt. Virág még az ÁPV Rt. vezetőségében tevékenykedett, amikor 1996 tavaszán a privatizációs társaság magánosította a Perfektet. A jól jövedelmező vállalkozás másik résztulajdonosa olyan cég lett, amelyben Virág Attila az ÁPV rt.-s pályafutása után érdekeltséget szerzett.
A mostani kormányfő pedig nem maradt hálátlan: a szabad demokrata holdudvarhoz tartozó vállalkozó az Orbán-kabinet idején a Gyurcsány-cégbirodalom jól fizetett alkalmazottjaként dolgozott. Így 2000 és 2002 között betölthette a Perfekt Rt. igazgatóságának elnöki posztját, s 1999-től 2002-ig igazgatósági tag volt az Altus Rt.-ben is.
Gyurcsány és Virág kapcsolatának további gyümölcse, hogy az SZDSZ közeli üzletember vállalkozása éppen a Perfekt Rt.-től vásárolhatta meg a Pertia Rt.-t, amely három nappal később már a Mecsekérc Rt. könyvvizsgálójaként tűnt fel. Emellett a kormányváltás után a Budapest Airport átvilágítását is megkapta Virág Attila érdekeltsége.
Lapunk többször megírta, hogy az ÁPV Rt.-nél javában folyik a Mecsekérc Rt. privatizációjának előkészítése. Ez az állami vállalat végzi el a radioaktív hulladékok elhelyezésével kapcsolatos kutatások java részét. A privatizációs vállalatnál korábban elmondták, hogy már 2003-ban elkészült a Mecsekérc Rt. vagyonértékelése, ám a meghatározott összeget nem kívánták elárulni, mert ez - mint fogalmaztak - befolyásolná a privatizációs tenderre jelentkezők közötti versenyt.
Forrás: Magyar Nemzet 2005. február 23.
fideszfrakcio.hu
***
Közlemény
Atombiztos és sokmilliárdos az üzlet? - Mi az hogy! Nagyon is!
Gyurcsány már tudja, hogy mit ér a Mecsekérc?
A ma még köztulajdonban álló Mecsekérc Rt. könyvelésének ellenőrzését végző társaság egyik befolyásos tulajdonosa - így akár a cégtitkok ismerője -, vállalkozásain keresztül az a Virág Attila, aki Gyurcsány Ferenc bizalmas jó barátja és volt üzlettársa - mutat rá Koltai Tamás fideszes képviselő közleményben.
Az ÁPV Rt. gőzerővel készül az atomtemetők létesítésével foglalkozó Mecsekérc Környezetvédelmi Rt. privatizálására, amely a szocialisták kormányzása óta egyre nagyobb befolyást szerez az ágazat 320 milliárdos piacán. Az eladás előkészítésének részeként már a "valós" piaci érték meghatározásán is túl vannak, azonban annak részleteit titkolják. A sokmilliárdos állami megrendelésű piac megszerzése tehát atombiztos üzlet lesz azoknak, akiknek a Gyurcsány-kormány jóváhagyásával sikerül megszerezniük a mindössze 280 milliós jegyzett tőkével bíró társaságot a hamarosan induló magánosítás során.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja ezért felszólítja a szocialista kormányt, hogy haladéktalanul állítsa le a Mecsekérc Rt. kiárusítását, és - az üvegzseb törvényt kiterjesztve az állami tulajdonú társaságokra -, hozza nyilvánosságra a cég alvállalkozóinak sokmilliós szerződéseit. Az atomhulladékok mindenki számára megnyugtató és biztonságos elhelyezése ugyanis állami feladat, és mindannyiunk biztonságát érintő nemzetstratégiai érdek is, ami nem lehet a szocialista kótyavetyék áldozata.
Budapest, 2005. február. 23.
Koltai Tamás
országgyűlési képviselő