Lendületesen bezár Berlinben a magyar tanszék 90 év után?
Külön intézetet kár keresni. A berlini Humboldt Egyetem nagy múltú hungarológia tanszéke egy irodaépület ötödik emeletén kap helyet, beágyazva a szlavisztika intézetbe. A fanyalgók jobb, ha tudják: egy-két év múlva talán ennyi sem marad a majd százéves, Németországban egyedülálló, magyar kultúrát és történelmet tanító tanszékből. A háttérben a Népszabadság szerint nem politika, hanem spórolás áll.
Dátum: 2005-02-23 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:35.378521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Humboldt vezetése nemrég levelet írt a magyar tanszéknek, amelyben bejelentette: Kulcsár-Szabó Ernő professzori kinevezése az idén ősszel lejár, az állást legközelebb 2009-ben hirdetik majd meg. (Bár az úgynevezett C4-es német profeszszori besorolás elvileg életre szól, Kulcsár-Szabó ragaszkodott hozzá, hogy Magyarországon is taníthasson, így szerződését három-négyévente hosszabbította az egyetem. Ez most lejár, és kapóra jön a pénzhiánnyal küzdő egyetemi vezetésnek.) Szeptemberben kifut a lektor és a két félállású oktató szerződése is, márpedig professzori státus nélkül ezeket sem lehet meghosszabbítani. Patthelyzet.
A tanszéket az egyetem megszüntetés helyett csupán lassú haldoklásra ítéli. "Új diákokat már két éve nem vehetünk fel, legfeljebb olyanokat, akik tudnak magyarul, így a kétéves alapképzésben nem kell részt venniük. A kifutó évfolyamokat végigvisszük, de utána senki sem tudja, mi lesz" - mondja Görbe Tamás lektor. "Négy év 'kóma' után nem biztos, hogy újjá lehet majd éleszteni a tanszéket. Nincs kizárva, hogy addigra már se diák, se tanár nem lesz errefelé" - teszi hozzá Julianna Brandt, német születésű, ám kiváló magyarsággal fogalmazó történelemtanár. Brandt eredetileg matematikusnak készült, de jobban érdekelték a nyelvek, és miután a vietnamival nem boldogult, a magyart szemelte ki magának. Végül magyar történelemből doktorált. Most 30 euróért (7000 forint), gyakorlatilag "szerelemből" tart 90 perces órákat.
A berlini hungarológia szakon jelenleg közel kilencvenen tanulnak, ők minden bizonnyal megkapják még a diplomát, de aggódnak a színvonal miatt. Mi lesz, ha az egyetem a spórolás miatt a profi oktatókat olcsóbb óradíjasokkal váltja fel? "Csak beszélnek itt az elit egyetemekről, de a színvonallal senki sem törődik - fakad ki a húszéves Katarina. Pedig akár örülhetne is, mert nagyon úgy fest, hogy ő lesz itt az utolsó hungarológia diplomás."
A tanszéket 1916-ban a felvidéki születésű Gragger Róbert alapította, aki elsősorban a kultúrák közti kapcsolatokat kutatta. Az eredetileg csupán filológiai tanszék 1917-ben hungarológiai intézetté emelkedett, ahol a nyelv és irodalom mellett magyar történelmet, jogtudományt, közgazdaságot és művészettörténetet tanítottak. A húszas években ide tagozódott be a teljes finnugrisztika is. A háború után egy ideig finn-ugor intézetként működött tovább, majd 1968-tól tolmács- és fordítóképzéssel is bővült. Igaz, ekkor adminisztratív okokból átsorolták a szlavisztikai intézethez. "Ennek is megvan a maga előnye, számos összehasonlító regionális, határokon átnyúló kutatást lehet végezni, hiszen Magyarország mégiscsak több szláv országgal határos. Azt is érdekes megfigyelni, hogyan lát bizonyos jelenségeket egy szlovákul, csehül, szerbül vagy éppen magyarul tanuló diák. Még mindig sok a sztereotípia, a német diákok közül sokan meg vannak győződve róla, hogy a magyarok történelmileg elnyomták a szlávokat" - mondja Julianna Brandt.
Ennek ellenére a hungarológia és a kisebb szláv szakok (szlovák, bolgár) összefogása a héten példaszerű volt, amikor a diákképviselők tiltakozó gyűlést szerveztek a veszélybe került tanszékek megmentése érdekében. Ezen az érintett országok diplomatái is jelen voltak, a bolgár nagykövet asszony például felajánlotta: kifizeti a lektoruk fizetését, hogy ezzel "tehermentesítse" az egyetemet. A magyar lektor fizetését egyharmad részt állja a Balassi Bálint Intézet, és a Népszabadság információi szerint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium (NKÖM) hajlandó lenne ennél valamivel nagyobb támogatást nyújtani - már kérdés, hogy a tanszék megmentéséhez ez valószínűleg kevés.
A diákok értetlenkednek: épp az egyesülő Európában ne lenne szükség "keleti" nyelveket beszélő, magyar, szlovák vagy bolgár kultúrát-történelmet-gazdaságot ismerő német szakemberekre? Mindez tényleg ezen a pár ezer eurón múlna, amit az egyetem így meg tud spórolni? - Egy-két cégnek ez nevetségesen kevés pénz. Esetleg lehetne a térségben befektető német nagyvállalatoktól támogatást kérni: végül is az ő érdekük, hogy találjanak megfelelően képzett, a térséget ismerő szakembereket, nem? - veti fel Matthias, aki maga is kelet-európai tanulmányokat folytat. Ehhez persze pályázni kellene, forrásokat felkutatni, támogatói leveleket írni, csupán egy a bökkenő: professzor nélkül ez sem megy.
A berlini hungarológia közel százéves története ezzel valószínűleg véget ér.
Népszabadság, Berlin, 2005. február