Ellehetetlenül a hajléktalan ellátás
A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció azt kéri a fővárosi önkormányzattól, hogy kezdeményezze a hajléktalan ellátást ellehetetlenítő költségvetési passzus hatályon kívül helyezését - közölte Kupper András a Nyugati téri hajléktalanellátónál tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-02-23 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:39.518706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kupper András a holnapi közgyűlés kapcsán elmondta, hogy 11 előterjesztést nyújtottak be, köztük olyanokat, mint a rendőrök Budapest pótléka, a Budapesti Közlekedési Szövetség létrehozása, vagy a hajléktalan ellátást ellehetetlenítő költségvetési passzus hatályon kívül helyezésének a kezdeményezése. "Az állami költségvetés olyan diszkriminatív elemeket tartalmaz, amelyek tönkre teszik a szegényellátást, hajléktalan ellátást Budapesten" - emelte ki a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció vezetője. Az állami költségvetés egy olyan passzust tartalmaz, amely kimondja, hogy 2005. január 31. után egyetlen új szociális szolgáltatást nyújtó szervezet sem jelentkezhet be támogatásért, illetve a meglévők a szolgáltatásainak bővítését nem támogatják. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ingyenkonyhák újabb egységek nyitásával, új szolgáltatások nyújtásával, illetve új szervezetek ilyen szolgáltatás indításával nem fordulhatnak normatív támogatásért az állami költségvetéshez.
A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció azt kéri a fővárosi önkormányzattól, hogy felterjesztési jogával élve kezdeményezze a költségvetés ide vonatkozó passzusának hatályon kívül helyezését, mivel a rendelkezés súlyosan sérti azokat a civil és egyházi szervezeteket, amelyek a hajléktalanokról és a rászorulókról gondoskodnának. Kupper András attól tart, hogy a közgyűlés - a korábbiakhoz hasonlóan - nem veszi napirendjére a javaslatot, és elvetik azt a kezdeményezésüket is, amely arra irányul, hogy a közgyűlésekről élő közvetítés legyen. "Felhívjuk Demszky Gábor figyelmét, ha él még benne a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) egykor képviselt értéke, ha ki tud szállni a WV Touareg-ből, ha haza tud látogatni az isztriai nyaralójából, és érez még valami szolidaritást a rászorulókkal szemben, akkor vegye fontolóra a javaslatunkat, és tárgyalja meg a holnapi közgyűlés keretében" - közölte Kupper András.
Forrás: Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu