Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A mandátum lejáróban, a felelősség nő

Az önkormányzat tehermentes átadása a cél Lajosmizsén. Ez az alapelv határozta meg a minap tartott testületi ülés azon részét, amelyen a költségvetést első fordulóban tárgyalták.


Dátum: 2005-02-23 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:39.824895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagy kassza fő számaival sem foglalkoztak a képviselők. Zsigó Viktor polgármester elöljáróban elmondta, hogy a költségvetést adósság nélkül szeretnék összeállítani úgy, hogy azért közel százmillió forint értékű beruházás is megvalósuljon.

- Jövő év a választások éve. Úgy képzelem, hogy annak az önkormányzatnak, amely null szaldóval vett át egy gazdasági tevékenységet, kötelessége ugyanúgy átadni. Ezért kell a tehermentességre törekednünk. Egyébként erkölcstelen és megalázó, hogy a törvényi kötelezettségünk (az előírt béremelés közterheivel együtt) megközelíti a 90 millió forintot, addig a támogatás nagyságrendjének növekedése mindössze 42 millió - fogalmazott az elöljáró.

A napirendhez hozzászólók között azért volt, aki minimális hitelfelvételt javasolt. Emellett hangsúlyozta: az adófizetők pénzéből kell pótolni azt, amit elvett a kormány. (A helyi adóbevételek aránya az összes bevételhez képest közel 11,5 százalék, amely meghatározó az önkormányzat gazdálkodásában.) Más azért érvelt az adósság mellett, hogy a lakosságnak tett vállalásokat (közöttük a belterületi utak szilárd burkolattal való ellátása) teljesíteni lehessen e ciklusban. Elhangzott az az észrevétel is, hogy a hat intézmény által leadott visszafogott költségvetési igényből aránytalan az elvonás, amely öt százalék, a polgármesteri hivatalra vonatkozóan pedig ennek fele. Végül úgy határozott a testület, hogy csak addig nyújtózkodnak, ameddig a takaró ér.

Pulai Sára

petofinepe.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek