Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A költségvetés vesztesei

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Zala megyei kulturális tagozata elnöksége tegnap az oktatási szakágazat tavalyi és idei országos, illetve zalaegerszegi helyzetéről tartott sajtótájékoztatót.


Dátum: 2005-02-23 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:40.694065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dr. Szabó Ágnes, a tagozat megyei elnöke és Balaicz Zoltán alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az elfogadott 2005. évi költségvetésnek a kisiskolák, az egyházi és alapítványi iskolák, valamint az alapfokú művészet oktatás a legfőbb vesztesei. A normatíva teljes összegét csak azok az iskolák kaphatják meg, melyekben a törvény által meghatározott átlaglétszám 50 százalékát, szeptembertől az első és ötödik osztályban pedig a 65 százalékát eléri a gyereklétszám. Azokon a településeken, ahol nem éri el, megszűnik az ÖNHIKI, s ezt a kisiskolák és kistelepülések elleni támadásnak érzik, amely Zalában is számos oktatási intézményt érint. Bírálják a felsőoktatás 158 milliárd forintos támogatására vonatkozó tervezet azon részét, amely ugyanennyi bevételt is előír az intézményeknek.

A megszorítások ellenére, hangsúlyozták, Zalaegerszeg oktatási intézményeinek felújítására tavaly 330 millió forintot fordított a város, idén pedig 410 milliót szán e célra.

zalaihirlap.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek