Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cinizmus felsőfokon

Mérhetetlen cinizmus kell ahhoz, hogy "az egykori besúgó-hálózat működtetői" a legdemokratikusabb megoldásról beszéljenek - mondta Demeter Ervin annak kapcsán, hogy Tóth Károly szocialista honatya az MTI-nek nyilatkozva "a lehető legdemokratikusabbnak" nevezte az MSZP által benyújtott átvilágítási törvényjavaslatot.


Dátum: 2005-02-23 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:43.100082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz politikusa kifejtette: az egykori besúgó-hálózat működtetői felelősséggel tartoznak a mai napig is azért, hogy az iratokat megsemmisítették és széthordták. Felelősség terheli a szocialistákat azért is, hogy olyan miniszterelnököket adtak az országnak, akik az ügynöktörvény hatálya alá estek.

A múlt megismerésének korlátja és a javaslat gyengéje, hogy ezeknek az iratoknak, amelyeket a "szocialisták akarnak nyilvánosságra hozni", jelentős részét megsemmisítették és széthordták. "Nyilván a szocialisták meg akarnak állni félúton, ezért mondtuk mi, hogy a pártállam összes titkos iratainak a megismerhetőségét kell a törvénynek megcélozni" - fogalmazott Demeter Ervin.

Emlékezetes, az Országgyűlés kedden általános vitát folytatott az MSZP által benyújtott javaslatokról - az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosítását célzó törvényjavaslatról, valamint az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítási javaslatról. A tervezeteket eredeti formájukban csupán a szocialisták biztosították támogatásukról

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek