Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fővárosi Közgyűlésben most is lesöpörték az ellenzék javaslatait

Nem tárgyal csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés az önkormányzat ez évi hulladékgazdálkodási feladatairól, és most sem kerültek a napirendre ellenzéki javaslatok.


Dátum: 2005-02-24 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:47.285418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vajda Pál főpolgármester-helyettes visszavonta a hulladékgazdálkodási feladatokról készített előterjesztését, miután korábban a szakbizottságokban nem kapott támogatást az anyag.

A napirendről folytatott több mint egyórás vitában a kormánypárti többség a hónapok óta folytatott gyakorlatnak megfelelően ezúttal sem vette fel azt a több mint egy tucat javaslatot, amelynek tárgyalását az ellenzékiek indítványozták. Így például a rendőröknek fizetendő budapesti pótlékról, valamint a közgyűlés munkájának internetes közvetítéséről sem tárgyal a testület.

Felvették viszont az utcabútor tender elbírálási határidejének újabb módosítását, illetve bizottsági személycserékre, vezetőváltásokra benyújtott javaslatot. Elutasította a többség annak a MIÉP-es kezdeményezésnek a napirendre vételét is, hogy az önkormányzat nyilatkozatban támogassa a gazdatüntetés résztvevőit.

Az önkormányzat ez évi 400 milliárd forintos költségvetéséről várhatóan délután dönt a közgyűlés.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek