Hamarosan otthonra találnak a polgári körök
Az országgyűlési választás óta a szocialista kormány mézesmadzag-politikát folytat, hogy ezzel az önkormányzati választások előtt megvesztegesse a választókat - mondta Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester, a Budai Polgári Kör alelnöke azon a csütörtök esti találkozón, amelyet a budai kerületek polgári körei részére szerveztek.
Dátum: 2002-08-09 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:29.446221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvényt - amelyen megjelent Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt és Hende Csaba, Orbán Viktor volt miniszterelnök polgári körök szervezéséért felelős kabinetfőnöke - a szervezők tájékoztatása szerint azért hívták össze, hogy megvitassák: mit tehetnek a civil önszerveződések a polgári jövőért.
Hende Csaba az összejövetelen szólt arról, hogy a közeljövőben otthonra találnak a polgári körök, ugyanis hamarosan egy szolgáltató központot létesítenek a fővárosban.
Elmondta, hogy a polgári körök nem a pártpolitika részesei, amit az is bizonyít, hogy a tagok 95 százaléka nem párttag, illetve nem is volt az soha.
Schmitt Pál a fővárosról szólva úgy látta, hogy az nem olyan mértékben és nem olyan irányban fejlődött, mint ahogyan azt tizenkét évvel ezelőtt az emberek elképzelték. Budapest beteg - jelentette ki, légzési, keringési, emésztési és idegrendszeri problémái vannak. Túlsúlyos is, és mindezek következtében az utóbbi évtizedben háromszázezren költöztek el a fővárosból.
Hozzátette: független főpolgármesterként lehetősége lenne az értékek integrálására, a hagyományok, a kultúra, a szolidaritás és a demokrácia értékeinek együttes képviseletére.
MTI - fidesz.hu