Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A 41-es főúton is tüntetnek a gazdák

A budapesti agrárdemonstrációt támogatva, a 41-es számú főút Vásárosnamény és Nyírmada közötti szakaszán tüntettnek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdák csütörtökön, akik elmondásuk szerint a nagy távolság miatti jelentős költségekre tekintettel nem tudtak a fővárosi tiltakozó akcióhoz csatlakozni.


Dátum: 2005-02-24 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:49.334689, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főút Vásárosnaményba vezető részére traktorokkal, mezőgazdasági gépekkel, teher- és személyautókkal vonultak fel a termelők, s közel egy kilométeres hosszon zárták le a fél közlekedési sávot, lassítva a forgalmat. "A szabolcsi tüntetők támogató demonstrációjukkal a budapesti tárgyalások azonnali megkezdésének igényét nyomatékosítják" - mondta Jakab Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének megyei elnöke az MTI munkatársának. Hozzátette: a 41-es főúton demonstrálók követelik továbbá, hogy a fővárosban átadott petícióban foglalt kérések teljesítésére a földművelésügyi tárca haladéktalanul tegye meg az intézkedéseket. A szabolcsi gazdaköri vezető közölte, hogy a forgalomlassító demonstráció csütörtökön 16.00 óráig tart a 41-es főút vásárosnaményi szakaszán, majd szombaton folytatódik, akkor szintén 9.00-től, 16.00 óráig zárják le a fél útpályát a tüntetők.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek