Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pattanásig feszült a helyzet a rendelőintézetben

Több mint száznegyven rendelőintézeti orvos közalkalmazotti státusának megszüntetését tervezik Szegeden. Az orvosoknak vállalkozóként kellene pályázniuk saját munkahelyükre, amit elfogadhatatlannak, felháborítónak tartanak. E jogviszonyt - Gaál István igazgató szerint - csak lehetőségként kínálják fel. Ma két összdolgozói értekezletet is tartanak - egyet az érdekképviseletek, egyet pedig a rendelőintézet igazgatósága.


Dátum: 2005-02-24 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:50.820427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A létszámleépítés csak a jéghegy csúcsa" - nyilatkozta Timár Péter főorvos. Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) szegedi elnöke elmondta: az intézmény vezetése a szakorvosok közalkalmazotti státusának megszüntetését tervezi - teljes körben. Timár tudomása szerint a több mint 140 orvosnak vállalkozóként kellene pályáznia saját munkahelyére. Elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja a tervezetet Haraszti Gábor bőrgyógyász, aki 1999 óta dolgozik a rendelőintézetben. A Magyar Orvosszövetség képviselője hangsúlyozta: nem hagyják magukat, ha kell, sztrájkba is lépnek. Török Klára fül-orr-gégész sem tudja elképzelni, hogy az immáron harminc esztendeje betöltött állására pályázzon.

Az intézmény közalkalmazotti tanácsának elnöke úgy tudja, hogy a pénteki városi közgyűlésen arról is döntenek a képviselők, hogy a rendelőintézet jelenlegi - az önkormányzat által engedélyezett - 556-os dolgozói összlétszámát év végéig 401-re csökkentik. Szerinte ez az önálló járóbeteg-ellátás halálát jelenti, jelentheti Szegeden. Timár Péter szerint mindez úgy oldható meg, hogy bizonyos feladatokat, szakellátásokat átvesz a klinika és a kórház. Az EDDSZ helyi vezetője sajnálatosnak nevezte, hogy a menedzsment nem, vagy nagyon kevés érdemi információt adott az érdekképviseleteknek a tervezett változtatásokról.

Elmondta: az intézményben csütörtökön fél 1-re összehívott munkavállalói értekezleten "szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba". Így kíváncsiak - többek között - arra, hogy a 2005-re tervezett hiány (közel 500 millió forint) miért kétszerese a tavalyinak. Az érdekképviseleti vezető azt sajnálja, hogy az igazgatóság, ahogyan ő fogalmazott, sebtében összehívott este 6 órára az új klinikára egy másik értekezletet, amin - tudomása szerint - minden dolgozónak kötelező megjelenni.

Gaál István, a rendelőintézet igazgatója elmondta: régóta tervezik, szervezik az összdolgozói értekezletet, így nem igaz, hogy azt hirtelenjében hívták össze. Egyébként is, ott 400-an is elférnek, míg a rendelőintézet nagytermében - ahová az érdekképviseletek várják a dolgozókat - csak 140-en. Arra a kérdésre, elmegy-e a kora délutáni értekezletre, Gaál azt mondta: "Elmehetek rá, de az ott elhangzott kérdésekre este kaphatnak választ a dolgozók". Az igazgató egy 2003-as törvényre hivatkozva közölte: a foglalkoztatási jogviszonyukat maguk választhatják meg az orvosok, "mi csak lehetőséget biztosítunk azoknak, akik vállalkozóként akarják folytatni a munkájukat, de ez nem kötelező".

Gaál István hangsúlyozta: gazdasági és szakmai okokból, a betegellátás érdekében bizonyos ellátásokat a klinika és a kórház végez a jövőben. A feladatátcsoportosítással csökkenhet a létszám. "A központi finanszírozás megváltozott. Ehhez vagy alkalmazkodik az intézmény, vagy elpusztul".

Sok esetben sebészi módszereket kell alkalmazni a problémák megoldásában. Nekem sem könnyű. Higgye el, megfordult a fejemben, hogy felállok a székemből." Abból a székből, amit Gaál István - elmondása szerint - nem érez mostanság biztosnak. Már csak azért sem, mert ő is hallott a városszerte terjedő hírről, hogy a fenntartó esetleg válságmenedzsert, önkormányzati biztost állít az intézmény élére.

delmagyar.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek